Új gyógyszereket kapnak a magyar betegek

Több mint kétéves előkészítést követően összesen 29 új, az adott betegség kezelésében leghatékonyabb innovatív gyógyszer támogatásba történő befogadásáról döntött az egészségügyi kormányzat - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete üdvözli az elmúlt évek legnagyobb számú gyógyszer-befogadásáról szóló döntést, és bízik benne, hogy a készítmények a szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását követően minél hamarabb eljutnak a betegekhez. Annak érdekében, hogy a jövőben a magyar betegek ne várjanak ilyen sokat az új készítmények befogadására, az AIPM további szakmai javaslatokkal fordul a Kormányhoz.

Új és korszerű terápiák

Az emberi erőforrások miniszterének rendeletéből kiderül, hogy a Kormány hosszas előkészítést követően végül 29 új készítmény, illetve indikáció társadalombiztosítási támogatásáról döntött. Dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója szerint a döntés régen nem látott széles körben teszi elérhetővé az új és korszerű terápiákat a magyar betegek számára. Ehhez azonban még az is szükséges, hogy a közbeszerzésköteles készítmények esetén az erre irányuló eljárások is gyorsan kiírásra kerüljenek, mert ennek hiányában tovább csúszik a készítmények hozzáférhetősége.

Új, innovatív gyógyszerek válnak elérhetővé a magyar betegek számára
29 új gyógyszer társadalombiztosítási támogatásáról döntöttek

A leghatékonyabb kezelési lehetőségek

A támogatásba most hivatalosan is befogadott készítmények számos onkológiai, hematológiai kórképet, a bélrendszer gyulladásos megbetegedéseit és egyéb más terápiás területet fednek le, és több ezer beteg gyógyulását, életkilátásainak javítását segíthetik. Ezek a modern, innovatív gyógyszerek számos betegségben szenvedőknek kínálják a mai tudásunk alapján legcélzottabb, leghatékonyabb kezelési lehetőséget. Segítséget jelentenek például onkológiai terápiás területeken az emlő- és tüdődaganatok , a prosztatarák, valamint a melanóma egyes fajtáinak, továbbá a myeloma multiplex (a csontvelő plazmasejtjei, az ellenanyagokat termelő fehérvérsejtek rákos megbetegedése), az ízületi gyulladásos megbetegedések, a sclerosis multiplex vagy a Chron-betegség kezelése során.

Hosszú a várakozási idő

Dr. Holchacker Péter elmondta, hogy a mostani döntés kétségkívül üdvözlendő, ugyanakkor egy ilyen örömteli helyzet arra is lehetőséget biztosít, hogy rávilágítson néhány olyan kérdésre, melynek megnyugtató kezelésével elkerülhetővé válik, hogy a továbbiakban is ilyen sokat és feleslegesen kelljen várnia a magyar betegeknek a következő befogadásra. Jelenleg az új, innovatív gyógyszerek támogatási rendszerbe történő befogadásának átlagos várakozási ideje Magyarországon ugyanis nemzetközi összehasonlításban is meglehetősen hosszú (hazánkban legutóbb 2016-ban volt érdemi gyógyszerbefogadás, miközben a V4-es szövetségeseink esetében az átlagos befogadási idő fél év), ami egyértelműen mutatja, hogy a befogadási rendszer számos ponton megerősítésre szorul.

3 pontos stratégiai javaslatcsomag

Az AIPM ennek kapcsán tavasszal eljuttatta 3 pontos stratégiai javaslatcsomagját a kormány képviselőinek, amelyet a közeljövőben további szakmai javaslatokkal egészít ki annak érdekében, hogy Magyarország versenyképessége e téren is megerősödjön. Ez utóbbihoz egyébként az is szükséges - hívta fel a figyelmet az AIPM igazgatója - hogy a gyógyszerbeszerzések keretében lebonyolított közbeszerzési eljárások ne szűkítsék a betegek hozzáférését az adott terápiákhoz.

Az új, innovatív gyógyszerek és terápiák transzparens, kiszámítható és rendszeres befogadása azért is kiemelten fontos, mert a mostani befogadások mellett továbbra is több mint félszáz innovatív terápia vár még befogadásra, és az eljárások felgyorsítása további betegek életét mentheti meg vagy teheti elviselhetőbbé - tette hozzá az Egyesület igazgatója.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.