Így lehet kezelni a gyulladt beleket

A gyulladásos bélbetegség, rövidítve IBD a Crohn-betegséget és a fekélyes vastagbélgyulladást fedi, és körülbelül hárommillió ember életét keseríti meg Európában.

A gyulladásos bélbetegség a gyomor-bélrendszer krónikus, gyulladásos és esetenként progresszív betegségeinek csoportja. A két leggyakoribb előfordulása a Crohn-betegség és a fekélyes vastagbélgyulladás.

Tünetei nem csak kellemetlenek, de fájdalmasak is: általában hasmenéssel, lázzal, vérszegénységgel és fáradtsággal jár, de gyakori tünet a végbéltáji vérzés, a fájdalmas hasi görcs és a sürgető székelési inger is. Előfordul, hogy a gyulladásos bélbetegségben szenvedő betegek heti akár öt nap is tapasztalják az utóbbi tüneteket.

Tünetei az idő előrehaladtával és egyénenként is eltérőek lehetnek, függően a gyulladás kiterjedésétől és annak elhelyezkedésétől. Változhat a tünetek súlyossága és jellege, enyhétől egészen a súlyosig.

A Crohn-betegség veszélye, hogy sok esetben folyamatosan romló, és a belek tartós károsodását okozhatja. Előfordulhatnak időszakok, amikor a betegség csendes, és alig vagy egyáltalán nem okoz tüneteket, ám időnként ezt olyan időszakok váltják, amikor a betegség aktívvá válik, és ismét tüneteket okoz.

A probléma gyakoriságát jól mutatja, hogy a gyulladásos bélbetegség Európában nagyjából 3 millió embert érint. Minden korosztályban előfordul, a leggyakrabban azonban 15 és 30 év között jelentkezik először.

A Crohn-betegség és a fekélyes vastagbélgyulladás

A gyulladásos bélbetegség (IBD) világnapja (Fotó: Europress)

A Crohn-betegség a gyomor-bélrendszer bármely részén előfordulhat, a szájüregtől egészen a végbélnyílásig. Következményei, hogy sipolyok alakulnak ki a gyomor-bélrendszerben, felszívódási zavarokat okoz, de szövődmény lehet a bélperforáció, illetve tályogok keletkezése is.

A fekélyes vastagbélgyulladás a vastagbél és a végbél nyálkahártyáját érinti, a vastagbél kifekélyesedést okozza. Az ezzel a betegséggel élő betegek fele tapasztal időszakos fellángolásokat a diagnózistól számított 3-7 évben. A gyulladásos bélbetegség jelentősen kihathat a betegek életminőségére és az egészségügyi ellátórendszerre egyaránt.

Ízületi gyulladástól a depresszióig

Mindezeken felül a gyulladásos bélbetegségnek több kísérőbetegsége is előfordulhat: a betegek 20 százalékánál alakul ki ízületi gyulladás, és minden harmadik betegnél jelentkezik legalább egy társbetegség. Ráadásul a gyulladásos bélbetegségben szenvedő betegek kétszer gyakrabban élnek át depresszív állapotot életük folyamán, mint azok, akik nem érintettek ezzel a betegséggel.

Egy felmérés szerint majdnem minden ötödik Crohn-betegnél bélrendszeri szövődmények voltak megfigyelhetők a diagnózis felállítása után 90 nappal, minden harmadik esetben pedig bélrendszeri szövődmények a diagnózis felállítása után öt évvel.

Így lehet kezelni

A gyulladásos bélbetegség kezelése a megfelelő táplálkozástól a gyógyszeres terápián át a műtéti beavatkozásig terjed, függően a betegség típusától és súlyosságától. Fontos kiemelni, hogy egyes ételek és italok (például az alkohol) súlyosbíthatják a tüneteket.

A tünetek visszaszorításának első lépéseként aminoszalicilátokat és ezek a készítmények elnyomják a szervezet immunválaszát , megakadályozva a gyulladás folyamatos fennállását. Fertőzések esetén antibiotikum is alkalmazható. Ezen kívül egyes biológiai szerek segítenek a tünetek kezelésében és a remisszió fenntartásában, továbbá elősegítik a nyálkahártya gyógyulását is.

A Crohn-betegségben szenvedő betegek mintegy 70 százalékánál a műtét is elengedhetetlen, gyakran egy bélszakasz eltávolítására is szükség van. Fekélyes vastagbélgyulladás esetén ez a szám alacsonyabb, 10-40 százalék. A gyulladásos bélbetegségek kezelésének a célja első sorban a remisszió, az életminőség javítása , illetve a lehetséges szövődmények megelőzése.

DU/JAN/15/06

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.