Mell-véd: így segítenek a rákos betegen

Több emlőrákosokat segítő civil szervezet is létezik, ezek egyike a Mell-véd közösség. Nemcsak érintettek lehetnek tagjai, hanem bárki, aki családtagja, barátja miatt találkozott a betegséggel, vagy egyszerűen csak érdekli a téma, és segíteni szeretne.

A Mell-véd civilek spontán közösségeként működik, hasonlóan azon emlőrákos közösségekhez, amelyek nem egyesületként vagy alapítványként dolgoznak. Több emlőrákos közösség pedig azért van, mert egy kicsit mind különbözik, mindnek más a főprofilja. Van köztük olyan, amely főképp fiatalokkal foglalkozik, és olyan is, amelyik a sportolás vagy éppen a lelki segítség fontosságára hívja fel a betegek figyelmét. A szervezetek egy része a személyes találkozókra helyezi a hangsúlyt, míg másik részük az online jelenlétre fókuszál. Közös bennük, hogy spontán módon, alulról építkezve jöttek létre.

Az emlődaganat felismeréséhez fontos a rendszeres szűrés
Az emlődaganat felismeréséhez fontos a rendszeres szűrés

"A Mell-véd közösségéhez nemcsak érintettek csatlakozhatnak, hanem nyitottak vagyunk a családtagok, hozzátartozók és barátok felé is. Illetve azok irányában, akik egyszerűen csak szimpatizánsok. Ugyancsak nyitottak vagyunk azokra, akiknek csak információra van szüksége. Vannak önkéntes segítő szakértőink is. Például onkológus és biológus, illetve olyan gyógytornász, aki a nyiroködémákkal kapcsolatos kérdésekre tud válaszolni, tanácsokat adni. Van a közösségünkben táplálkozással foglalkozó szakember is" - mondja Báródi Edit, a Mell-véd önkéntese.

Hozzáteszi, hogy a szakembereknek a frissen diagnosztizált betegek gyakran tesznek fel kérdéseket az alternatív gyógyászattal, kuruzslókkal kapcsolatban is, ugyanis sajnos sok olyan impulzus éri őket, amely a bizonytalan összetételű, valódi gyógyhatás nélküli szerek vásárlására sarkall. Ezekről a közösség olyan információkat gyűjtött össze, amely segítheti, hogy a betegek ne dőljenek be a csalóknak.

A családokat az is nagyon megviseli, ha egy hozzátartozójuk daganatos beteg lesz, ha pedig többen lesznek érintettek, a küzdelem még nehezebb. Ezzel kapcsolatos történetét mesélte el nekünk Erzsike, aki emlőrákjából épült föl, lányát viszont elvesztette. Olvassa el a teljes cikket, kattintson!

A közösség országosan jelen van, és a Facebookon is aktív. A két éve működő Mell-véd eddig 900 érintettel volt kapcsolatban, és különösen azoknak jelent segítséget, akik a diagnózissal frissen szembesülnek, vagy éppen valamilyen diagnosztikai vizsgálat előtt állnak. Ilyenkor hasznos, ha tudnak olyan érintettel beszélni, aki már átélt hasonló beavatkozást , be tud számolni róla, meg tudja nyugtatni a még arra várókat. A betegséggel érintettek többsége kötelességének érzi azt is, hogy az egészségesek figyelmét felhívja a rendszeres mammográfiás szűrővizsgálatok fontosságára. Sokuknál ugyanis még tüneteket nem okozó állapotban derült ki a betegség, amely idejében diagnosztizálva és idejében megkezdett kezeléssel jól gyógyítható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!