Veszélyes testképzavar alakulhat ki a férfiaknál

Nagyot téved, aki azt gondolja, hogy a testképzavarok csak a nőket érinthetik. A férfiak körében egyre gyakrabban fordul elő az inverz (fordított) anorexiának is nevezett kórkép, az izomdiszmorfia, amely az izomzat növelésének kényszeres vágyát jelenti.

A testképzavarokra gondolva a legtöbb embernek automatikusan az anorexia vagy bulimia jut eszébe. Az izomdiszmorfiáról, azaz az izomzat növelésének kényszeres vágyáról már jóval kevesebbet hallunk, pedig ez is viszonylag gyakori, és – az előbbi két problémával ellentétben – jellemzően a férfiakat érinti. A legárulkodóbb jele, ha valaki kényszeresen sokat foglalkozik izomzatának méretével – hívja fel a figyelmet a Mélylevegő Projekt edukációs posztja.

Az örök elégedetlenek

Ez a testképzavar jóval túlmutat azon, hogy valaki fegyelmezetten betartja az edzéstervét és a diétáját. Nagyon nehéz azonban megtalálni azt a pontot, amikor a testünkkel való foglalkozás patológiássá válik. Az izomdiszmorfiát fordított anorexiának is szokták nevezni, nem véletlenül: míg az anorexiás akármennyit fogyhat, sosem látja elég karcsúnak magát, addig az izomdiszmorfiával küzdő személy a túlzásba vitt edzéssel és diétával elért izomtömeggel nem tud soha megelégedni, továbbra is túl soványnak és gyengének tartja magát. Emiatt aztán még keményebben dolgozik és még inkább sanyargatja magát, ennek pedig komoly veszélyei és következményei lehetnek.

Mivel az érintett nem képes reálisan megítélni a testalkatát – és közben folyamatosan izomtömegének elvesztésétől és a lesoványodástól retteg –, könnyen elveszti a kontrollt az étrendje és az edzésterve fölött. A – szerinte – legjobb hatékonyság érdekében gyakran túlzásokba esik, és akár a szteroidok és teljesítménynövelők használatára is rászokhat.

testmozgás, mozgás, sport, testépítés, izomdiszmorfia, testképzavar
Az izomzat növelésének kényszeres vágya komoly veszélyeket rejt. Fotó: Getty Images

Sérüléseket és szervi bajokat is megkockáztatnak

Az izomdiszmorfiás a túlhajszoltság és káros szokások következtében könnyen izomsérüléseket szenvedhet, de még akár szív-, vese- és májfunkció-zavarok, illetve szexuális zavarok is felléphetnek nála. Fennáll továbbá a szteroidfüggőség kialakulásának kockázata. Az érintett akár odáig is eljuthat, hogy minden idejét a testére fordítja, így párkapcsolata és szociális élete kiüresedik, és háttérbe szorul minden más is, ami korábban fontos volt: a továbbtanulási tervek, a karrierépítés, a célok és a hobbik.

Az érintett életminősége tehát nagymértékben romlik. Főleg akkor, ha az izomdiszmorfiához evészavar, depresszió, pánikzavar, szociális fóbia, generalizált szorongás és/vagy kényszeres-rögeszmés zavar is társul.

A sportolás a fizikai teljesítmény határainak feszegetéséről (is) szól, ám fontos, hogy ne terheljük túl szervezetünket, különben súlyos egészségügyi problémáink alakulhatnak ki.

Nem könnyű segíteni az érintetteken

Ez a testképzavar a serdülőkor végén és a felnőttkor elején alakul ki a legnagyobb eséllyel. A testépítők számítanak a leginkább veszélyeztetett csoportnak - Magyarországon például 4-5 százalékukat érinti az izomdiszmorfia a Mélylevegő Projekt közlése szerint. Fontos azonban tudni, hogy e komplex probléma kialakulása mögött számos tényező állhat. Egyes családi és társadalmi tényezők például hajlamosíthatnak rá, míg a tragikus életesemények és a bántalmazások közvetlenül kiválthatják, a környezet megerősítő hatásai pedig fenntarthatják a zavart. Ezek a rizikófaktorok egyénileg eltérőek lehetnek, de általánosságban elmondható, hogy nagyobb eséllyel lesz izomdiszmorfiás az, aki

  • önértékelési problémákkal küzd, elégedetlen a testével,
  • korábban súlyproblémákkal - túlsúllyal vagy túlzott soványsággal - küzdött,
  • negatív visszajelzéseket kap kortársaitól, esetleg megszégyenítésben és bántalmazásban is részesül teste miatt,
  • konfliktusos családi környezetben él,
  • és/vagy kényszeresen szeretne megfelelni a „társadalmi testideálnak”.

Bár a fentiekből egyértelmű, hogy az érintettnek segítségre van szüksége, sajnos a gyógyulás nem ennyire egyszerű. Főként azért, mert az érintettek gyakran letagadják, hogy bármi gond lenne velük és kényszeresség motiválná őket, éppen ezért nem igazán kérnek segítséget sem. Tehát, ahogy a többi hasonlóan rejtett zavarnál, úgy itt is jelentősen felértékelődik a rokonok és barátok szerepe a segítségnyújtásban. A legfontosabb, hogy tudatosuljon az izomdiszmorfiásokban, hogy nincsenek egyedül ezzel a problémával, és el lehet érni, hogy a testépítés egészséges keretek között maradjon.

A zavar kezelésének legfontosabb része a pszichoterápia, ám sok esetben gyógyszeres kezelés is szükségessé válhat. A Mélylevegő Projekt tagjai azt tanácsolják, hogy a testi-lelki egészségre gyakorolt jelentős kockázatok miatt mielőbb kérjük pszichológus vagy pszichiáter szakember segítségét, ha magunkon vagy családtagunkon, barátunkon az izomdiszmorfia jeleit véljük felfedezni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!