Tízezer lépés naponta: csak mítosz?

Általánosan elterjedt nézet, hogy egészségünk megőrzése érdekében naponta 10 ezer lépést kell megtennünk. De vajon mennyiben igaz ez a felvetés?

Az eredet az 1964-es tokiói olimpiához köthető. Ahogy az olimpiai láz keresztülsöpört az országon, úgy lettek egyre népszerűek a lépésszámlálók. Az egyik cég egy manpo-kei nevű termékkel lépett piacra, ami annyit tesz, tízezer lépés - írta meg az Index , hozzátéve, a jól megválasztott szlogen azóta elterjedt a világban mint tudományosan bizonyított napi cél.

Számtalan tanulmány volt hivatott bizonyítani az azóta eltelt időben a tízezres szám létjogosultságát. Akadt olyan aktivitásmérő készülék is, amely szerint ezzel a napi penzummal egy hét alatt 3000 kalóriától, azaz akár fél kilogrammtól is megszabadulhatunk. Ennél azonban árnyaltabb az igazság.

Valóban 10 ezer lépést kellene megtennünk naponta?
Valóban 10 ezer lépést kellene megtennünk naponta?

Sokat nyom a latba, hogy nem minden lépés egyforma, hiszen más-más megerőltetést jelent egy ilyen mozdulat egy rövid és egy hosszú lábú embernek. Ráadásul az aktivitásmérők pontossága is megkérdőjelezhető, elvégre a csuklónkon hordjuk ezeket, nem a lábunkon.

A helyes szám tehát nem határozható meg ilyen könnyen, hiába hangzik jól a tízezer mint kerek szám. A japán egészségügyi minisztérium nap 8-10 ezer lépést javasol, a brit elhízás elleni társaság 7-10 ezret.

Már annak is számos előnyös hatása van, ha csak napi ezer lépéssel teszünk meg többet, mint idáig - részletek itt .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.