Plogging: az új fitnesz-őrület

Korunk egyik legnagyobb problémája a hulladéktermelés és a szemetelés: ez a nagyvárosokban, az erdőkben, a tengerpartokon, de még a Mount Everesten is gondot okoz. Azonban egyre többen szánnak idő, és energiát arra, hogy ha kell, akár mások után is felszedjék, összegyűjtsék a szemetet.

Ki gondolta volna, hogy a szemétszedésből sportot lehet csinálni? Furcsa gondolatnak tűnhet, de pontosan ezt tette 2016-ban Erik Ahlström. A környezettudatos fitnesztrend a "plogging" nevet kapta, amely a svéd "plokka upp" (felszedés) és a "jogging" (kocogás) szó összevonásából jött léte, és pontosan az a lényege, amit sugall: szemétszedés kocogás közben.

Az egyéni akcióból hatalmas mozgalom lett

Ahlström egy Svédország északi részén található kis síközösségből költözött Stockholmba, és zavarni kezdte az az óriási mennyiségű szemét, amit az utcán látott minden nap, miközben munkába biciklizett. Sokkolta, hogy az útvonalán heteken át csak gyűlt a hulladék, amit nem szedett fel senki - ezért úgy döntött, hogy akkor majd felszedi ő. A szemétszedés először mindennapos szokásává, majd az edzésrutinja részévé is vált: futás közben is gyűjteni kezdte a mások által szétszórt hulladékot. Egyre többen csatlakoztak hozzá, míg végül Svédországban már külön eseményeket is szerveztek a ploggingnak, és a dolog mozgalommá nőtte ki magát.

szemétszedés, szemetelés, hulladék, környezetvédelem, plogging, palking, mozgás, futás, sport
Világszerte egyre népszerűbb a futás közbeni szemétszedés. Fotó: 123rf

A plogging azóta egyre több helyre jut el a világban a közösségi oldalaknak köszönhetően. Már több, mint 40 országban vannak hivatalos "Plogga" csoportok - nem csak Európában, hanem például Ecuadorban és Thaiföldön is. De vannak olyan munkahelyek is, ahol a dolgozók ebédidőben vagy munka után közösen szedik a szemetet .

Így hat a testre a plogging

A plagging szépsége pont az egyszerűségében rejlik, hiszen nem kell hozzá különleges felszerelés, személyi edző vagy bármilyen extra készség. Csak egy szemetes zsákra és némi elszántságra van szükség. Megkötések sincsenek: mindenki olyan gyakran és olyan sebességgel végezheti a "gyakorlatot", ahogy csak szeretné.

Amellett, hogy a plogging jót tesz a környezetnek, az extra mozgásoknak köszönhetően jobb edzésformának bizonyul, mint a sima futás vagy kocogás. Ahlström szerint fél óra plogginggal 288 kalóriát éget el, míg a sima kocogással 235 kalóriát. Nem véletlen, hogy ploggigolni egyre népszerűbb, hiszen ez a viszonylag alacsony intenzitású mozgásforma jót tesz a testnek, a léleknek és a bolygónak is. Emellett a plogging az állatokat is megóvja attól, hogy a hulladékok esetleges elfogyasztása esetén meghaljanak bélelzáródás miatt.

Megszületett a kistestvér: a palking

Ha valaki nem szeret vagy nem tud futni, az sétálva, gyalogolva is űzheti ezt a sportot, a lényeg ugyanaz marad: fel kell szedni a szemetet mozgás közben. Erre is létezik már szó, a "palking". Ez a plogging és a walking (sétálni) szavak összevonásából született. De még csak nem is muszáj a szárazföldön szedni a szemetet - evezés közben a tavakban, folyókban felhalmozódott hulladékot is össze lehet gyűjteni. Ez a szemétszedési forma Magyarországon is ismert az évente megrendezett PET Kupának köszönhetően.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra