Mozgással a depresszió ellen

Sajnos nem ritka, sőt napjaink egyre gyakrabban előforduló betegségéről van szó. A depresszió - a statisztikai adatok szerint - minden negyedik-ötödik ember érint élete során legalább egyszer.

Örömtelenség, levertség, a kilátástalanság érzése, szorongás, bezárkózás – ezek a jelek mind arra hívják fel a figyelmet, hogy baj van. S bár ma már a hatékony, személyre szabott kezeléssel, pontosan szedett gyógyszerekkel csökkenthetők a panaszol, javítható az állapot, a beteg és családja is sokat tehet azért, hogy jobb legyen az érintett közérzete.

Fokozott érzékenység

Jóval érzékenyebbek a testi problémákra a depresszióban szenvedők. A bioritmusuk felborul, sokat vagy éppen keveset alszanak, s az étkezés is ingadozhat a "túl sok" és a "szinte semmi" között. Fontos, hogy ezek a szélsőségeket megszűnjenek: ki kell alakítani egy olyan napirendet, amiben a megfelelő mennyiségű alvásnak, a lefekvés, felkelés idejének, az étkezéseknek meghatározott helye van. Ha például a beteg nem alszik eleget, rosszabbodhat az állapota, ugyanezért kerülni kell az alkoholfogyasztást és a kávéivást is minimálisra kell csökkenteni - ez utóbbiak a hangulatingadozásokat fokozhatják.

A rendszeres mozgás nagyban segít elűzni rosszkedvünket, és boldogsággal megtölteteni napjainkat.

A rendszeres sport sokat segít

Ha rendszeresen mozgunk, jobban érezzük magunkat: ennek igazságát mindenki megtapasztalta már, aki átélte azt a kellemes fáradtságot, a testünkben szétáradó jó érzést, amit a sport vált ki. A depresszióval küzdőknél különösen fontos, hogy a napjaik részévé váljon a mozgás.

Akár a reggeli torna, akár egy-egy séta, vagy kerékpározás a szabadban, de bármilyen mozgásforma alkalmas arra, hogy az agy hangulatjavító hatású vegyületeket bocsásson ki. A test átmozgatása, a gyakorlatok elvégzése összpontosítás igényel, arra figyelünk, amit éppen csinálunk. A negatív gondolatoknak ilyenkor nem marad sok "hely".

Rosszkedvűzők

Mivel a depresszió egyik kiváltó oka a krónikus stressz lehet, így ennek oldásában, tehát a komolyabb baj megelőzésben is kiváló eszköz a mozgás. A kellemes, tavaszi időben könnyebben vesszük rá magunkat, hogy kényelmes cipőt húzzunk, s elinduljunk a szabadba. Már önmagában az, hogy fel kell öltözni, készülni kell a mozgásra, kizökkent minket a kedvetlen állapotból. Ha társakkal, a családunkkal, a barátainkkal együtt sportolunk, az még jobb, még inkább oldja a rossz hangulatot. Jó hatású lehet az is, ha testmozgás közben zenét hallgatunk: egy kellemes dallam segít az ellazulásban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.