Mennyi gyaloglással tűnik el 250 kalória?

Vajon ki vagyunk-e segítve azzal, ha egy termékre ráírják, mennyi kalóriát tartalmaz? Ha azt is ráírnák, mennyi mozgással égethető el, talán kétszer is meggondolnánk, megvegyük-e.

Az nem sokat mond nekünk, ha egy termékre ráírják, hogy 250 kalória a tápértéke. Ha azonban mellé azt is jelzik, hogy ezt a tápértéket mennyi mozgással lehet hasznosítani, az már sokkal informatívabb. Így akár úgy is dönthet a vásárló, hogy például egy cukros üdítő helyett valami mást választ. Ez derült ki egy, az Egyesült Államokban végzett kísérletből – számolt be a BBC .

Akár gyors fogyást tervezünk, akár lassabbat, a fogyás mértéke nem garantálja, hogy az elveszített kilók visszajönnek-e, hogy jobb fogyni, gyorsan vagy lassan? Ide kattintva megtudhatja! A kutatásban a tizenévesek fogyasztási szokásait mérték föl. Kiderült, hogy amikor jól láthatóan jelezték, hogy melyik üdítő tápértéke mennyi mozgással égethető el, a fiatalok kevésbé voltak hajlamosak a cukrozott üdítőket választani. Az üdítők fölé helyezett táblák közül az bizonyult a leghatékonyabbnak, amelyiken az szerepelt, hogy az üdítőben levő 250 kalóriát 8 km gyaloglással lehet hasznosítani.

Az angol közegészségügyi hatóság, a PHE (Public Health England) szerint az egyszerű, egyértelmű egészségügyi üzenetek hatékonyak. Hiába van feltüntetve minden terméken a tápérték, ezt nincs mihez viszonyítani, így nem érthető az emberek számára, hogy a szám mit fejez ki. Ha azonban egy kézzelfogható, érthető példával szemléltetik, hogy mit fejez ki a tápértéket megadó szám , az emberek meggondolják az elfogyasztását, és akár meg is változtathatják fogyasztói szokásaikat.

A kísérletben hat héten át voltak kint az üdítők mellett az élénk színű, jól látható táblák Baltimore boltjaiban. Az üzletbe lépő fiatal vásárlók azonnal észrevehették a táblákat. Négy különböző jelet használtak: ezek közül kettőn a tápértéket megadó szám jelentését adták meg úgy, hogy elmagyarázták, mennyi mozgással hasznosítható az adott mennyiségű kalória. Például az egyik tábla szerint 50 perc futással lehet lemozogni 250 kalóriát, ami egyébként 16 teáskanálnyi cukor tápértékének felel meg. Ennyit tartalmaz egy 590 ml-es szénsavas üdítő. A többi tábla a kalóriát , illetve a cukortartalmat tüntette föl önmagában, magyarázat nélkül.

Könnyebben megy a fogyás ha tudjuk mennyi kalóriát égetünk el

Hogy a jelzések hatékonyságáról információkat szerezzenek, a kutatók interjúkat készítettek azokkal a 12–18 éves fiatalokkal, akik a boltba mentek vásárolni. A megkérdezettek 35 százaléka mondta azt, hogy látta a kihelyezett táblákat. Azok közül, akik látták a jelzéseket, 59 százalék mondta, hogy megbízott a táblán látható információban, 40 százalékuk pedig ennek következtében meg is változtatta a vásárlói magatartását.

A táblák kihelyezése előtti időszakban a boltban eladott italok 98 százalékban cukrozott üdítők voltak. Hat héttel később ez az arány 89 százalékra csökkent. Az alatt az időszak alatt, amíg a táblák kint voltak, a nagy üveges szénsavas üdítők eladási aránya 54 százalékról 37 százalékra esett vissza. Azoknak a fiataloknak az aránya pedig, akik üdítő nélkül távoztak a boltból 27 százalékról 33 százalékra nőtt. A táblák hatása több héttel a jelzések leszedése után is tartott.

Szakértők szerint az ilyenfajta információs táblák igen hatékony és olcsó eszköznek bizonyulnak az elhízás elleni küzdelemben . Az elhízás korunk népbetegségének számít. Nagy-Britanniában a felnőttek egynegyede, és minden ötödik gyermek túlsúlyos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.