Kiderült: idősen sem nehezebb lefogyni

Megfelelő életmóddal és mozgással idősebb korban is ugyanúgy elkerülhető a túlsúly, mint fiatalon.

A Warwicki Egyetem kutatása szerint nincs számottevő különbség a 60 évesnél fiatalabbak és a 60-78 évesek lehetőségei között. Tanulmányuk alapján a fogyáshoz szükséges életmódbeli változtatások életkortól függetlenül hatékonyak lehetnek, idősebb korban ráadásul még fontosabb lehet a testsúlykontroll. Ebben az életkorban ugyanis a túlsúlyhoz köthető keringési betegségek, illetve a diabétesz kialakulásának az esélye is nagyobb. A kutatás eredményeit elsőnek a Clinical Endocrinology című szaklap adta közzé.

Koronavírus: súlyos kockázat az elhízás Nagyobb valószínűséggel alakulnak súlyos tünetek az elhízott koronavírus-fertőzötteknél, valamint szükség esetén lélegeztetni is nehezebben tudják őket - hívta fel a figyelmet Bedros J. Róbert országos kórházfőparancsnok-helyettes, az Országos Obezitológiai Centrum vezetője. Kattintson a részletekért!

60 felett is ugyanúgy segíthet a helyes életmód

A kutatók véletlenszerűen kiválasztottak 242 beteget, akik részt vettek egy korábbi, 2005 és 2016 közötti programban, amelyben az életmódváltás testsúlyra és diabéteszre gyakorolt hatásait vizsgálták. Két csoportot hoztak létre, külön vizsgálták a 60 év alattiakat, illetve a 60-78 év közöttieket, és arra voltak kíváncsiak, hogy a két csoportra hogyan hatottak a program testsúlycsökkentést célzó intézkedései.

A megfelelő testsúly idősebb korban is tartható. Fotó: Getty Images
A megfelelő testsúly idősebb korban is tartható. Fotó: Getty Images

Valamennyi beteg súlyát és egészségi állapotát rögzítették a program elején és végén is, ez alapján pedig kiszámították, a megfelelő életmód milyen testsúlycsökkenést eredményezett. A két csoportot összehasonlítva a kutatók nem találtak jelentős eltéréseket: a 60 évnél idősebbeknek átlagosan 7,3 százalékkal csökkent a testsúlyuk, míg a 60 év alattiaknál 6,9 százalékos testsúlycsökkenést mértek.

Az elhízással több mint ötven betegség hozható összefüggésbe, beleértve a cukorbetegséget, a pszichiátriai betegségeket, például a depressziót és a szorongást, az osteoarthritist és számos keringési, illetve mozgásszervi megbetegedést. A túlsúllyal küzdők rövidebb életre is számíthatnak, mint azok, akiknek a testtömegindexe az egészséges határon belül mozog. "A fogyás minden életkorban fontos, de az életkor előrehaladtával nagyobb valószínűséggel alakulnak ki az elhízással összefüggő társbetegségek. Idősebb korban ezért méginkább oda kell figyelnünk a súlyunkra" - modta el Dr. Thomas Barber, a Warwicki Egyetem Orvostudományi Karának vezető szerzője.

Az idősebb embereknél a különböző mozgásszervi betegségek gátolják a mozgást, ami további elhízáshoz vezet, illetve az alacsony nyugdíjból élőknek az egészséges élelmiszerekre sem futja. Probléma ugyanakkor az is, hogy sok idősebb ember úgy érzi, neki már nem fontos foglalkozni a súlyával, azzal elsősorban a fiatalabbak törődnek. Ugyanakkor a kutatás is megmutatta, hogy a helyes életmódot követve a 60 feletti korosztály is ugyanúgy kontrollálhatja a súlyát, mint a fiatalabbak - hangsúlyozta Dr. Barber.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?