Persze. Hogyne. Máris. Majd. Valaha. Egyszer. Talán. Esetleg. És folytatható. De ritka: az azonnal. Jellemzőbb minden, ami a halogatáshoz, az időhúzáshoz köthető. Mert most még nem megy, de menni fog. Akkor, ha túlvagyunk ezen és azon, és ha megoldottuk ezt és azt. Azt nem mondjuk, hogy soha. Hiszen mindahányan tudjuk: kell a mozgás, a sport, kell valami, ami igénybe vesz minket, úgy, hogy közben nem stresszel sem az agyunk, sem a testünk, hanem kikapcsol, lazít, aztán minden mehet tovább. Jobb kondival, teherbíróbban.
De hogyan lazítunk? Mert mód aztán van bőven. Lehet az aznapot letudni úgy, hogy kulcsra zárjuk az ajtót. Ne jöjjön senki, ne terheljen minket semmivel. Eddig rendben. A lazítás további technikája változó. Folytatható vad zenével vagy éppen csendes akkordokkal, de lehet igényünk arra is, hogy a légy se zümmögjön. Így vagy úgy, a helyzet akusztikailag megoldható. És képileg? Mit adjunk a szemnek? Régi fotókat és nosztalgiát? Újságot, amely szellemi kalandot ígér vagy olyat, ami éppen kíméli az agyunkat, de a látványa szórakoztató? Könyvet, amely még mindig tud újat üzenni vagy csak fordulatos meseszövésűt? Esetleg utazzunk sosem látott világokba, föl az ég vagy le a vizek rejtelmeibe? De inkább, már csak úgy szokásból is, kapcsolgassuk a tévétávirányítót? És keressük meg a csatornák közül azt, ahol éppen és leginkább időzni vagyon kedvünk?
Mindent a fülnek, a szemnek, no és a szájnak? Hát mit is készítünk ki? Sörkorcsolyát, sonkás chipset és sós mogyorót vagy kesudiót? Netán aszalt szilvát, fonnyasztott déligyümölcsöket, mandulát, diót? Olyanokat, amit jó elrágcsálni, elropogtatni? Csokit majszolunk vagy gyümölcsöt szemezgetünk? Kortyolunk vörös bort, sört vagy whiskyt hajtunk föl? Tehát lazítunk. Étkekkel, itókával, és hozzá kényelmes ülőalkalmatosságot választunk. Olyat, amelyben szinte feküdni lehet, de mindenképpen jól elterpeszkedni. És ha nem is jön a maláj a legyezővel, már így is keleti a kényelem. Pihenés, falatozás, iszogatás. De valójában erre van szükségünk? Alkalomadtán igen, de rendszeresen tilos lenne, mert árt, mert az effajta kikapcsolódás közben plusz kilókat szedünk magunkra, hízunk, hájasodunk, gömbölyödünk. És minél inkább kikerekedünk, annál kevésbé tudjuk rávenni magunkat a mozgásra.
Alapvetően lusták vagyunk, ezért is van annyi kifogásunk arra, hogy most még miért nem úszunk, futunk, teniszezünk, aerobicozunk. Még az étrendünkön is nehezen változtatunk, pedig lenne mit elhagyni. A nassolást, a folyamatos rágcsálást száműzni kéne az életünkből, akárcsak az édességet és az alkoholt. Vagy: csak mértékkel, méghozzá szigorú mértékkel! Többféle út vezet a szív- és érrendszeri megbetegedésekhez, köztük ez az egyik. Mozgással még a csontritkulás is megelőzhető, akárcsak a szorongás, a depresszió. De mikor sportoljon egy nő, ha magyar? Ott a munka, aztán az otthon, a család. A feladat sok, az idő kevés. Ettől kapkodunk, és feszített tempóban, de csináljuk, amit muszáj. S talán el sem hisszük, hogy a fizikai terhelés - ami nem egyenlő a takarítással, a mosogatással, de még a fűnyírással vagy a kapálással sem - annyira fontos a szervezetnek, mint az étel, az ital. De nem erőltetett mozgásra, súlyemelésre vagy kifulladásig tartó ugrókötelezésre, stopperrel mért futásra van szükség. Olyanra, ami növeli a pulzusszámot, megdolgoztatja az izmokat, és érezhetően felfrissít. Ezt adja a napi félórás, erőteljes séta. Tehát nem az andalgás és nem a kocogás. Csak az, hogy járjunk egy jót, jó tempósan, és közben kiszellőztethetjük a fejünket, a lelkünket is. A sport, a mozgás meghálálja magát. Jobban érezzük magunkat a bőrünkben, vidámabbak, kiegyensúlyozottabbak leszünk. Szaknyelven a sportot hangulat-stabilizátornak is nevezik. A szokás nagy úr, és nem ehhez szoktunk. Váltani kell, és nem azért, hogy az alakunkat átformáljuk (bár ez sem utolsó szempont), hanem azért, mert őrizni kellene az egészséget. Talán nem mindig muszáj kocsikázni, és a metróról is le lehet szállni egy megállóval korábban. Gyalogolhatnánk. És ha van lift, akkor is a lépcsőn kéne járni. Amíg tudunk, amíg nem késő.
Ne feledjük, bennünket - a szülőket - másol a gyerek. Ha tunyának lát minket, ő is az lesz. Ha azt látja, hogy életünk része a mozgás, neki is az lesz a természetes. Mehetnénk együtt kirándulni. Családi belépődíj az uszodába, az megviseli a pénztárcát. Nem véletlenül kerül szóba egyre több helyen, hogy nyissuk ki a tornatermeket. Hétvégékre. Szórakozásnak is jó lenne. A Jobb egészséget a nőknek! program keretében 3600 nővel (köztük 2000 tanulóval) készítettek interjút, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy sportolnak-e. Azért, hogy megőrizzék a súlyukat és az alakjukat; a megkérdezettek - 14-től 24 évesekig - 40 százaléka rendszeresen sportol. A többség ritkán, rendszertelenül vagy sehogyan sem mozog.
Ők fiatalok. Ők talán még könnyebben változtathatók. Ezért is szól a Magatartástudományi Intézet programja nekik. Arra próbálja rávenni őket, hogy tréningezzenek. Testileg és lelkileg. Hogy kerüljék az önkárosító magatartásokat, és törekedjenek sok-sok örömre. Mert vár rájuk az anya-asszony-nő szerepkör. Hogy ne rokkanjanak bele, s jól vegyék az akadályokat, ahhoz másként kell élni. Úgy, hogy ők jól legyenek a jelenben, és majd ha rájuk kerül a sor, jobb "mama-minták" lehessenek.
A cikk dr. Csoboth Csilla, a SOTE Magatartástudományi Intézet kutatóorvosával folytatott beszélgetés alapján készült.
