Heti 1 óra mozgás bámulatos hatása

A tudósok még csak most kezdik feltárni a sport és a mentális egészség közti kapcsolatot, de máris ígéretes eredményeket hoztak nyilvánosságra.

Számos kutatás és tudományos eredmény támasztja alá a mozgás egészségünkre gyakorolt pozitív hatásait, ám egy bostoni tudóscsoport tagjai nemrég elhatározták, hogy tovább vizsgálják a sport egészségügyi előnyeit.

sport, tertmozgás, mentális egészség, demencia
A testmozgás nemcsak fizikai, hanem mentális egészségünkre is jó hatással van. Fotó: 123rf

A mozgás így hat az agyunkra

A kutatók arra jöttek rá, hogy a rendszeres mozgás nemcsak a fizikai, hanem a mentális egészségünkre is igen kedvezően hat: már az egészségügyi szervezetek által javasolt heti 150 percnél jóval kevesebb sport is hatékonyan csökkentheti a demencia kialakulásának veszélyét.

A tudósok szerint heti egy óra mozgással is sokat tehetünk agyunk egészségéért és szellemi frissességünkért. Hosszú távon minden sportolással töltött órával 1,1 évet "törölhetünk ki" agyunk valós életkorából. Aki tehát heti három órát mozog, annak az agya három évet fiatalodik, vagyis úgy fog teljesíteni, mint egy három évvel fiatalabb agya.

Miért tesz jót az agyunknak a mozgás? Korábbi kutatások rámutattak már, hogy a mozgás javítja a véráramlást, az alvás minőségét, valamint csökkenti a stresszt, ezáltal hosszú távon hozzájárul mentális egészségünk megőrzéséhez. Más kutatások szerint a rendszeresen kardió gyakorlatokat végző embereknél nagyobb volt a tanulást és érzelmeket szabályzó hippokampusz, illetve a memóriáért és gondolkodásért felelős agyterületek mérete is. A stressz agyra gyakorolt hatásairól itt olvashat!

Mennyi mozgás lenne ideális?

A kutatók szerint egyelőre nem lehet pontosan megmondani, mennyi sport jelenthet "optimális" védelmet a demencia ellen, de azt javasolják, hogy mindannyian igyekezzünk aktívak maradni, és hetente legalább 250 percet mozogjunk. Ez egészen egyszerű, hétköznapi dolgokból is összejöhet, például ha hazafelé előbb leszállunk a buszról, és egy-két megállót sétálunk, vagy ha autó helyett biciklivel megyünk el a néhány utcányira lévő boltba. Emellett a szakemberek úgy vélik, hogy elegendő olyan alacsony intenzitású mozgásformát választani, ami valamelyest megdolgoztatja a szívet, tüdőt és az izmokat.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.