Helyes testtartás: rezgéssel figyelmeztet egy új eszköz

Sokan ígéretet tesznek arra, hogy ezentúl igyekeznek kihúzni magukat. A napi teendők közepette azonban megfeledkeznek a fogadalomról, és hamarosan ismét görnyednek az íróasztal mögött. Egy új eszköz segíthet a fogadalmak betartásában.

Észak-Amerikai kutatók most piacra dobtak egy eszközt, ami pontot tehet a probléma végére. A stanfordi LUMO BodyTech cég terméke rögzíti a testtartásra vonatkozó adatokat is, és a nap során annak javítására buzdít. A készüléket a derékra csatolva, övként kell hordani, s a háton lévő érzékelő segítségével elemzi a testtartást . Rögzíti, hogy gazdája mennyi időt tölt ülve, hány lépést tesz meg, hány kalóriát éget, és mennyi időt tölt állva naponta. Egy ingyenes alkalmazás segítségével képes a testtartásban beálló változásokat is analizálni.

A derékövre erősített apró szenzor finoman rezegni kezd, amikor a viselője görnyed, emellett pedig aktivitásmérőként is funkcionál: figyelemmel kíséri a napi testmozgás idejét és intenzitását, az megtett lépések és kilométerek számát, valamint a passzívan töltött órákét is.

Sőt, azt is elárulja, gazdája mennyi időt töltött háton, hason és oldalt fekve, így segít meghatározni az alvás minőségét. Az eszköz iOS vagy Android operációs rendszerű okostelefonnal és táblagéppel szinkronizálható a gyári alkalmazásnak köszönhetően. Az akkumulátor elvileg hat napig bírja egy töltéssel. A LUMOback ára átszámítva körülbelül 33 000 forint.

A helytelen testtartás eredménye, hogy a gerincoszlop fiziológiás 'S'-alakú görbülete a nyaki és az ágyéki részen kiegyenesedik, a háti szakaszon pedig fokozódik. A vállak előreesnek, ezáltal a mellizmok megrövidülnek, a hátizmok megnyúlnak. Biomechanikai szempontból a deréktájon elhelyezkedő csigolyák és a hozzátartozó porckorongok hatalmas terhelésnek vannak kitéve, amiket a gerincoszlopot közvetlenül támogató izmok sem tudnak kellőképpen tehermentesíteni. A huzamosabb ideig tartó terhelés a gyakori fájdalmon túl akár visszafordíthatatlan deformációt is okozhat a gerinc ízületeiben és a porckorongok szerkezetében. Ez komoly perifériás idegrendszeri tüneteket, zsibbadást, érzészavart, legrosszabb esetben bénulást is eredményezhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!