Futás az egészségért

Sport és Családi Napot szervez május 22-én vasárnap az ESzMe (Egyesület a Stroke Megelőzéséért) és a Magyar Stroke Társaság az agyér katasztrófa megelőzésének céljából.

A stroke a harmadik vezető halálok Európában, Magyarországon pedig évente közel ötvenezer új esetet diagnosztizálnak. Kialakulásában kiemelkedő fontosságú rizikófaktor a kezeletlen vagy nem megfelelően karbantartott magas vérnyomás, ami az érfalak károsítása révén vezet stroke-hoz. A betegség súlyosságát jelzi, hogy az érintettek megközelítőleg harmada egy hónapon belül meghal, másik harmada pedig tartósan fogyatékos marad.

Éppen ezért ESzMEfuttatás néven Sport és Családi Napot szerveznek a beteg és környezete életét drámaian megváltoztató stroke megelőzése és a katasztrofális következmények elkerülése érdekében május 22-én 10-15 óra között, a Csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági Központ területén.

A futóverseny és a szűrővizsgálatok mellett számos más programmal is várják a nem (csak) futni vágyókat a helyszínen. Vetélkedők, sport, és szabadidős programok, gyermekjátszóház és a nagyszínpadon zajló szórakoztató műsorok egészítik majd ki az agyvérzéssel, és az egészséges életmóddal kapcsolatos előadásokat.

A részvétel ingyenes, bővebb információ a www.eszmefuttatas.org oldalon olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra