Ezért jobb a séta, mint az álldogálás

Az egész napos ülés nagyon egészségtelen, ez nem újdonság - ráadásul friss kutatások szerint a rendszeres sport önmagában kevés ahhoz, hogy felvegyük a harcot a káros hatásaival szemben. De akkor mit tehet az a rengeteg ember, aki irodai vagy egyéb ülőmunkát végez?

Szerencsére a megoldás nem annyira bonyolult - minden órában mozogni kell legalább néhány percet. A legjobb a séta : egy új tanulmány is bizonyította azt, ami már eddig is tudható volt: sétával jóval több kalóriát égetünk, mint álldogálással.

Ennek ellenére, ha sétálni nincs lehetőség, már az is sokat számít, ha csak felállunk , és nyújtózkodunk kicsit - ezt is kutatások igazolják. Mindez nem kerül túl sok időbe, hiszen ha egy átlagos, kilenctől ötig tartó munkanapot veszünk alapul, összesen csak durván negyedóráról beszélünk. A lényeg, hogy az üléssel töltött időszakot rendszeresen szakítsuk meg valamilyen mozgással, aktivitással - így hetente körülbelül 400 kalóriával többet égetünk el.

Ezeknek az apró, mozgással töltött időszakoknak a szerepe az egészségünk megőrzésében fontosabb, mint azt sokan gondolnák. Az American Society of Nephrology kutatása szerint azoknak, akik figyelnek arra, hogy rendszeresen felálljanak az asztaluktól, 33 százalékkal kisebb esélyük van arra, hogy idejekorán elhalálozzanak.

Akik rendszeresen felállnak az asztaluktól, 33 százalékkal nagyobb eséllyel kerülhetik el a korai halált

Egy 2015-ben publikált tanulmány szerint naponta legalább két órát kell talpon (állva, futva, sétálva) tölteni ahhoz, hogy megelőzzük a szívbetegségek kialakulását és az idő előtti elhalálozást - ennek értelmében az üldögélést érdemes a lehető legtöbb alkalommal, a lehető leghosszabb időre megszakítani. Sétáljunk telefonálás közben, lift helyett lépcsőzzünk, szálljunk le a buszról vagy a villamosról egy megállóval előbb, vagy csak lépegessünk, járjunk helyben óránként pár percet, ha másra nincs lehetőség – ha ebből sikerül rendszert csinálni, évekkel hosszabbíthatjuk meg az életünket.

A céges kultúrában csak meetingként ismert megbeszélések gyakran eleve unalmasak, már csak ezért is jót tehet kissé változtatni a rutinon, és mondjuk 15-30 percet munka közben is aktív testmozgással tölteni. Amellett, hogy ezzel csökkentheti a szívbetegségek, a diabétesz vagy a magas vérnyomás kialakulásának esélye, a sétáló megbeszélés jó hatással van a kreativitásra is, ráadásul lépegetés közben senki sem alszik el, sőt a sétát gyakran alkalmazzák a tudatos jelenlét elérése érdekében is. Persze a dolog igényel némi szervezést és fontos mindenkinek kiosztani a feladatát. Tudjon meg többet, kattintson!

Forrás: iflscience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén éjszaka tovább vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol a képződött gomolyfelhők feloszlanak, hajnalra már szinte országszerte felhőtlen lesz az ég. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén estig előfordulhat, éjszaka csapadék nem várható. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet, hajnalra azonban gyengül a szél, és ekkor már inkább csak élénk lehet a légmozgás.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de az Északi-középhegység északi, szélvédett oldalán ennél hidegebb is lesz. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.