Az elhízás négy típusa

Kutatók azt is elárulták, hogy mely kategóriákba tartozóknak segíthetnek leginkább a gyomorszűkítő beavatkozások.

A Brown Egyetem tudósai átfogó kutatásuk során azt vizsgálták, milyen sikerrel jártak a gyomorszűkítő műtétek 2400 túlsúlyos amerikainál. Az alanyok mindegyikén 2006 és 2009 közt hajtották végre az egyébként nem veszélytelen beavatkozásokat: volt, aki gyomorgyűrűt kapott, míg mások bypasst.

Megelőzhető a téli elhízás Megelőzhető a téli elhízás az új magyar táplálkozási ajánlással, az okostányérral, amelynek már "gyermekváltozata" is megjelent - hangsúlyozta Miháldy Kinga dietetikus. Kattintson a részletekért!

A szakembereknek sikerült négy különböző csoportra osztaniuk az elhízást. A kategóriáknak egyelőre még nincs tudományos nevük, de számokkal, illetve főbb jellemzőikkel már be tudjuk mutatni ezeket.

A négy csoport

Első csoport: az ide tartozóknak alacsony a "jó" koleszterinszintjük , ugyanakkor magas a vércukorszintjük. Az ide sorolt alanyok 98 százaléka diabéteszes volt.

Második csoport: helytelen étkezési szokások vezettek a súlyfelesleghez , például hogy az ide sorolt emberek közül sokan rövid idő alatt képesek voltak rengeteg ételt eltüntetni. 60 százalékuk továbbá nem tudta kontrollálni az étkezések közti nassolást, 92 százalékuk pedig akkor is evett, amikor igazából nem is volt éhes.

Az elhízásnak többféle típusa is van
Az elhízásnak többféle típusa is van

Harmadik csoport: "vegyes csoport". Az ide tartozóknál már alacsonyabb volt az össze-vissza evők aránya - csupán 7 százalékuk evett akkor is, amikor nem volt éhes.

Negyedik csoport: az ide sorolt alanyoknál már nagyon korán, többnyire gyerekkorban komoly túlsúly halmozódott fel. A négy kategória közül az ide tartozóknak volt 18 éves korukban a legmagasabb a testtömegindexük , átlagosan 32. Más csoportokban ez az érték 25 körül alakult. A gyomorműtét előtti testtömegindex is náluk volt a legmagasabb, átlagosan 58 (a többi csoportban 45 körüli érték jött ki átlagban).

Kiknek segít a gyomorműtét?

A tudósok szerint a második és harmadik kategóriába tartozó alanyoknak segített leginkább a gyomorműtét. Ugyanakkor kiemelték, hogy a túlsúly mindenkinél más és más folyamatok következtében alakul ki, ezért hangsúlyozták a személyre szabott kezelések fontosságát.

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.