A biciklizők fele nem ismeri a szabályokat

A fiatalok közel 100 százaléka azt gondolja magáról, hogy az aktuális közlekedési szabályoknak megfelelően teker.

Pedig a bringás véleményvezérek szerint a srácok fele nem ismeri jól a KRESZ-t, az autósok pedig arra panaszkodnak, hogy a biciklisek nem figyelnek kellőképpen oda rájuk - derül ki a friss "McDonald's BringaMánia" felmérésből.

A megkérdezett fiatalok, szülők, bringások és autósok is úgy vélik, nagy szükség van egy olyan átfogó programra, amely egy "csomagban" biztosítaná a kerékpározással kapcsolatos összetett információkat. A 2010 nyarán debütáló program legfőbb célkitűzése a biciklizés tömegsport szintű népszerűsítése mellett az, hogy segítse a kétkeréken közlekedő felnőtteket és gyerekeket a kulturált, biztonságos bringázás elsajátításában - derül ki a gyorséttermi hálózat sajtóközleményéből.

Az utóbbi években számos kutatás foglalkozott a hazai biciklis társadalom feltérképezésével, melyekből egyértelműen kirajzolódik a trend: egyre többen tekernek országszerte.

Mára a bringások is a komplex városi közlekedési rendszer meghatározó csoportjává váltak. Ugyanakkor a sport- és túrabiciklizés is mind több család számára jelent közös elfoglaltságot. Az új helyzet új kihívásokkal jár együtt, a tudásnak, felkészültségnek egyre nagyobb jelentősége van. A felmérésben azt vizsgálták, hogy mit gondolnak a bringás szülők, gyerekek, szakavatott kerékpárosok és autósok: ki, mennyire érzi felkészültnek magát és biciklis társait a kétkerekűzésre.

A 4 csoporton közel 5000 fő részvételével végzett online kutatásból kiderült, hogy a mai fiatalok 92 százaléka úgy emlékszik, 10 éves kora előtt tanult meg biciklizni. Ebből minden 5. magától, szülői segítség, megfelelő felkészítés és tudatosságra nevelés nélkül.

Törések I.

Az ifjú generáció ennek ellenére nagyon magabiztos tudását illetően: közel 100 százalékuk tartozik a Bringabiztosak táborába, akik meg vannak győződve arról, hogy a 2010. elején megváltozott szabályoknak megfelelően tekernek.

A magabiztosság és az életkor erősen összefügg: minél fiatalabb a válaszadó, annál valószínűbb, hogy úgy érzi, a szabályokat betartva biciklizik. Ezzel szemben a Vezérbringások, azaz a biciklizést életformaszerűen űzők szerint a bicajosok fele nincs tisztában a szabályokkal.

A közlekedés legerősebb táborát képviselő autósok 57 százaléka szerint a biciklisek nem figyelnek kellőképpen oda rájuk. Hasonlóképpen, a Hibridek, azaz a rendszeresen biciklire pattanó, de alapvetően volán mögött ülő emberek több mint fele is így vélekedik.

A szülők pedig kiszolgáltatott helyzetben vannak: háromnegyedük ugyan nem tartja biztonságosnak, ha gyermekük felnőtt jelenléte nélkül bringázik, de nagy részük mégis enged a gyerek akaratának. Köztük a szigort a Kontrás Diplomások, azaz az egyetemet végzettek képviselik: 50 százalékuk egyáltalán nem engedi felügyelet nélkül biciklizni gyermekét.

A megkérdezettek között teljes egyetértés volt abban, hogy szükség van egy olyan programra, mely összefogja a hazai biciklis társadalmat, kedvet csinál a még nem biciklizőknek és segíti őket a bringakultúra elsajátításában. A legnagyobb hazai gyorsétteremlánc ezt az űrt kívánja betölteni a 2010 nyarán debütáló "McDonald's BringaMánia" programmal, amelynek szakmai partnere a Vuelta Sportiroda.

"A bicikliz

Győrött szeptember 25-én, valamint Budapesten szeptember 12-én lehet még csatlakozni az iskolai oktatóprogramokhoz.és egy nagy sebességgel előretörő és egyben példamutató trend. Komolyan hiszünk a bringázásban és hosszú távon köteleztük el magunkat mellette, sőt munkatársainkat is erre ösztönözzük. Éttermeink 66 százalékában már van bringatároló, a cél az, hogy 2011-ig minden éttermünknél legyen, ahol ez lehetséges" - mondta el Horváth Ágnes, a gyorsétterem-lánc ügyvezető igazgatója.

A program hamarosan induló honlapja egy olyan gyűjtőbázisa lesz a hazai bringás társadalomnak, ahol a kerékpározással kapcsolatos legfontosabb információk megtalálhatóak lesznek (például túraútvonalak, közlekedési szabályok, tippek, oktatóvideók stb.).Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!