Minden ötödik pár meddőséggel küzd

Magyarországon öt beavatkozást támogat az egészségbiztosító a lombikbébiprogramban, ami világviszonylatban jelentősnek számít - mondta Urbancsek János, a Semmelweis Egyetem osztályvezető főorvosa.

A tervek szerint a kormány az eddiginél kétszer nagyobb támogatást adhat a lombikbébiprogramnak. Ezáltal többen vehetnek részt államilag támogatott meddőségi kezelésben, valamint az egyes kezelésekhez adott támogatás is nőhet. A szervezeten kívüli megtermékenyítéseket ezután is öt alkalommal támogatja majd a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK), a szükséges gyógyszerek támogatottsága ugyanakkor az eddigi 70 százalékról 90 százalékra nőhet, ami azért fontos, mert a készítmények ára akár a 100-200 ezer forintot is elérheti.

Elérhetőbbé válhat a jövőben a lombikprogram a meddő párok számára
Elérhetőbbé válhat a jövőben a lombikprogram a meddő párok számára

Magyarországon - hasonlóan a fejlett nyugati országokhoz - körülbelül 20 százalékos a meddőség aránya a társadalomban, azaz 150-200 ezer párt érint a probléma, de a szervezeten kívüli megtermékenyítéssel már csaknem minden párnak lehet gyereke - mutatott rá Urbancsek János.

A mesterséges megtermékenyítés ma nagyjából minden harmadik esetben jár sikerrel, ám egy magyar felfedezés akár 50 százalékosra is növelheti az eljárás hatékonyságát. Részletek itt.

Az érem másik oldala

Korábban a HVG arról írt , hogy a magánintézmények rosszul járhatnak a változásokkal, mert bár az állam valóban a duplájára emeli az államilag támogatott lombikkezelések volumenkorlátját, a pluszciklusokat a lap értesülései szerint kizárólag állami intézmények végezhetnék majd el. Ez hosszú távon igen negatívan érintheti a magánintézményeket. Kaáli Géza, a hazai lombikbébi-kezelések több mint kétharmadát végző Kaáli Intézet alapító-igazgatója egy vele készült interjúban csalódottságának adott hangot, amiért a kormány nem tekinti szövetségesének őt, a meddő párok segítőjét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!