Hová tűnik a sperma a vazektómia után?

A here a vazektómia után is termel spermát. De ha kifelé nem jöhet, akkor hová tűnik? Mutatjuk.

Számos módja van a nem kívánt terhesség megelőzésének. Az egyik a vazektómia, amikor átvágják az ondóvezetékeket, hogy a spermiumok ne kerüljenek be az ondóba. Mivel a műtét után a herék továbbra is termelnek spermiumokat, felmerül a kérdés, hogy vajon hová kerül a sperma a vazektómia után. A válasz az emberi szervezetben rejlik, amely egyfajta újrahasznosító üzemként működik a spermiumok számára – írta meg korábban az IFLScience.

VAZEKTÓMIA, sperma
A vazektómia után a spermiumok felszívódnak a szervezetben. Fotó: Getty Images

A spermium a herében termelődik, a mellékherében érik, ezt követően pedig az ondóvezetéken keresztül jut a húgycső hátsó részébe, majd onnan a külvilágba. A vazektómia lényege ennek a folyamatnak a meggátolása, ami a gyakorlatban az ondóvezeték folytonosságának megszakítását jelenti. A beavatkozást a herezacskón ejtett kis metszésen keresztül végzik el, ahol a bőr alá tudják húzni az egyébként jól kitapintható ondóvezetéket. A vezetéket két lekötés között vágják át, így az ondó nem tud továbbjutni a húgycsőbe, a férfi pedig ebből következendően elveszíti nemzőképességét.

Mi történik a műtét után?

A válasz a címben feltett kérdésre úgy hangzik, hogy a műtét után a herék továbbra is termelnek spermiumokat, de azok a szervezetben felszívódnak. Körülbelül 12 héttel a vazektómia után valamennyi spermium kiürül az ondóvezetékből, ami azt jelenti, hogy az ejakuláció utódnemzésre alkalmatlan, terméketlen folyadékból fog állni. A műtét alanya (és partnere) valószínűleg semmilyen változást nem fog tapasztalni az ondóban, mivel a hiányzó összetevő mindössze négy-öt mikrométer hosszú és két-három mikrométer széles.

Mivel a hímivarsejtek által termelt sperma a műtét után nem jut ki a szervezetből, ezért elpusztul, szétesik, és belekerül a véráramba. Mindez olyan immunológiai folyamatot indít el, amely a spermiumok ellen irányul. A vazektómia általában semmilyen szövődménnyel nem jár, nem szokott vérzés sem kialakulni miatta. Az orvosok elhúzódó sebgyógyulást is csak nagyon ritkán látnak, illetve jellemzően egyéb panasszal sem találkoznak. Fenti okok miatt a férfiak a vazektómia elvégzése után még három hónapig nemzőképesnek tekinthetőek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.