Egy boldog kapcsolat sem akadálya a hűtlenségnek

Egy friss tanulmány szerint még egy általuk jónak tartott kapcsolatban is hűtlenek az emberek.

Érdekes eredményre jutottak egy hűtlenséget vizsgáló kutatás vezetői - írja az IFLScience. Több mint 2000 főt kérdeztek meg, akik az Ashley Madison nevű oldalon regisztráltak. Ezt kifejezetten olyan házasoknak találtak ki, akik meg akarják csalni a párjukat, és ehhez keresnek partnert.

A résztvevők házasságuk állapotára, a megcsalás mögötti indokokra és életükkel való általános elégedettségükre vonatkozó válaszainak elemzése után a szerzők meglepő tendenciákat fedeztek fel. "Az emberek nagyon sokféle ok miatt csalják meg a párjukat. Néha akkor is, amikor jónak tartják a párkapcsolatukat. Nem találtunk arra egyértelmű bizonyítékot, hogy a rossz házasság, vagy az élethelyzettel való elégedetlenség okozná a hűtlenséget" - mondta Dylan Selterman, a tanulmány vezetője szerzője.

megcsalás hűtlenség
Nem az az eredmény született, amire számítottak. Fotó: Getty Images.

Ehelyett nagyon szexuális, illetve a függetlenség iránti vágyat nevezték meg okként. "Szexuálisan és érzelmileg kielégültnek nevezték magukat, de nem igazán éreztek bűntudatot. Az eredmények láttán bonyolultabb okok állnak a megcsalás mögött, mint amiket eddig sejtettünk" - kommentálta Selterman.

Felhívta viszont a figyelmet, hogy a kutatásban nagyrészt középkorú férfiak vettek részt, így az nem jelenthető ki, hogy a nők, illetve a nem-bináris emberek is így állnak a témához. A hűtlen felek partnereit sem kérdezték meg, így az ő véleményük sem árnyalja a képet. "Számomra az volt a legfőbb tanulság, hogy nem egyszerű egy életen át fenntartani egy monogám kapcsolatot. Sokan azt hiszik, hogy a partnerük számára kielégítő lesz ugyanazzal az emberrel a nemi élet 50 éven keresztül, de van, akinek ez nem felel meg" - foglalta össze Selterman.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra