Intim termékek a nehezebb napokra

Mióta az emberek elődei először ruhafélét húztak magukra, próbálva eltakarni intimebb testrészeiket, nagyjából azóta lehet probléma a nők számára a havi vérzés leplezése. Papirusztekercsekkel, gyapotcsomókkal kezdődhetett...

Kétarcú holdtölte

Az, hogy egy nő hogyan viszonyul a havonta közel egy teljes hétig tartó menstruációhoz, jól jellemzi egész mentalitását, élethez való viszonyát. Mert tekintheti az egészség, a termékenység, az aktív nőiesség, a fiatalság jelének, így akár még örülhet is a rendszeresen jelentkező "ünnepnapoknak", "Piroskának", "teliholdnak", ahogy ezerféle néven nevezik egymás közt a nők a havivérzést. De gondolhat ugyanerre bizonyos mértékű mártíromsággal, havonta újjáéledő szorongással, előre tartva a görcsöktől, fájdalmaktól, kellemetlenségektől, amik persze rendre be is következnek a "nehéz napokon".

Bárhogyan is áll hozzá, egy biztos: minden egészséges nő három-négy évtizeden át havonta találkozik ezzel a jelenséggel, vagyis közel félezer alkalommal átesik rajta. Így bizony, tetszik vagy nem tetszik, foglalkozni kell vele és minden higiéniai problémával, amit jelent.

Női titkok

Minden korban gondot jelentett, hogyan foghatják fel a nők a menstruációs vérzést úgy, hogy az a külvilág előtt rejtve maradjon, és a ruházatukat se szennyezze be. A helyzetet nehezítette, hogy számos kultúrában restellnivaló, "piszkos" dolognak tartották ezt a természetes élettani jelenséget, talán mert túl egyértelműen kapcsolódott a testiséghez, a nemi érettség, a termékenység tárgyköréhez.

Mai eszünkkel nehéz elképzelni, milyen higiéniás körülmények között kellett ezekkel az asszonyi problémákkal megbirkózni például a középkor hölgyeinek, akik sem a mai értelemben vett fehérneműt nem ismerték, sem a tisztálkodást nem kultiválhatták (a fürdés, a test kényeztetése az ördög incselkedésének számított), hogy a féltékeny "uruk" által esetleg hónapokra felcsatolt erényövről ne is beszéljünk. A menstruációs segédeszközök is ismeretlenek voltak, legfeljebb gyapjúcsomókat, vászondarabokat, rongyokat, szivacsot használhattak.

A felkötőtől a szárnyas betétig

Az első, ma ismert betétre hasonlító menstruációs segédeszközt 1890 körül használták először. Ezt a mosható "felkötőt" derékra csatolt övfélével kellett rögzíteni, hiszen még nem terjedt el a szoros, a betétet megtartani képes alsónemű. Hosszú ideig ezután a legáltalánosabban használt menstruációs kellék a háztartási vatta volt. Előnye, hogy olcsó és így gyakran cserélhető, éghető, tűzbe dobható, hátránya viszont, hogy tömörödik, megváltoztatja az alakját, semmi sem védi az elcsúszástól, könnyen elmozdul, és vízhatlan réteg híján hamar megtörténhet a "baleset".

Ezeket a hiányosságokat igyekeztek megszüntetni a kétoldalt szárnyakkal a bugyihoz rögzíthető, vízhatlan réteggel is ellátott eldobható betétekkel. Ma már számtalan változatban kaphatóak ezek: ragasztócsíkkal, szárnnyal és anélkül, többféle vastagságban, méretben, pamut hatású, szellőző felületborítással, illatosítva és számos más, komfortérzetet növelő ötletet alkalmazva. A ciklus és a vérzés minden szakaszára és típusára találhatunk megfelelőt. Szükség is van erre a választékra, hiszen (a kamaszkortól a klimaxig), élethelyzetektől is függően a menstruációs vérzésnek számos fajtája van, és a menzesz első és 5-6. napja között is van különbség.

A biztonság- és komfortérzés növelésére alakították ki az akár egész hónapban használható tisztasági betétet, amely az egészséges nőknél is jelentkező hüvelyi váladékok és az esetleges köztes, pecsételő vérzés felfogására alkalmas. Ennek is több változata van, a bugyi szabásához igazodva, illetve illatosított, vagy bőrnyugtató bevonattal ellátott forma is kapható.

A környezettudatosság hozta felszínre azt az igényt, hogy újra választhatók legyen mosható, többször felhasználható betétek is, így ma már ilyen higiéniás készletek is rendelkezésre állnak. Az egyik ilyen intim betétkészlet például egy tucat darabból áll, patenttel a bugyira rögzíthető zsebes betéttartókat és különböző nedvszívó kapacitású mini, normál és éjszakai betéteket tartalmaz.

Egy régi-új, diszkrét ötlet

Ókori feljegyzésekből tudjuk, hogy a nők több ezer évvel ezelőtt is ismerték már a hüvelybe helyezhető menstruációs eszközt, amely a mai tamponhoz lehetett hasonló. Az egyiptomi nők papiruszból, a görögök vászonból készítettek a vérzés felszívására alkalmas tekercset. A rómaiak gyapjúcsomót, egyes afrikai törzsek asszonyai pedig száraz füveket, mohát használtak erre a célra. (Érdekesség, hogy hasonló eszközt használtak fogamzásgátlás céljára is.) Már a középkori nők is ismerték a fonállal a ruházatukhoz erősített "hüvelylabdacsokat". A tampon jellegű menstruációs felszerelést néhány évtizede fedezték fel újra.

Vitathatatlan előnye, hogy diszkrét - akár testmozgás, úszás, tánc esetén is láthatatlan. Ugyanakkor nem egyértelmű máig sem a fogadtatása: vannak orvosok, akik a felfogott pangó vér fertőzéskeltő hatásától, mások az esetlegesen bekövetkező allergiás reakcióktól féltik a tampont használó asszonyokat, sőt olyan véleménnyel is találkoztam, mely szerint a hüvely izmaira hátrányosan hat a gyakori tamponhasználat, mert kitágítja azokat. Ugyanakkor a többféle méretben kapható tamponoknak - helyesen használva, higiénikusan, kellő rendszerességgel cserélve - megvan a helyük a nők intim "fegyvertárában".

Magyarországon még kevésbé terjedt el az a változat, amely a tampont a felhelyezést segítő applikációs eszközzel együtt kínálja, az azonban ma már természetes, hogy a tamponokat a lehető legcélszerűbben igyekeznek kialakítani: az eltávolításukat segítő húzózsinór, a nedvszívó képességet növelő bordázottság, a lekerekített fej, a higiénikus csomagolás mind az utóbbi évtizedek fejlesztésének eredménye.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!