Újabb hét balatoni kikötőből indulhatunk hajókázni

Május elsejétől a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) hét újabb kikötőjéből indulnak menetrendi hajójáratok, valamint Fonyód és Badacsony között három napra szólóan sűrítik a menetrendet.

A Bahart tavaszi menetrendje szerint május elsejétől, az eddigi öt tóparti település - Siófok, Balatonfüred, Tihany, Fonyód és Badacsony - mellett Balatonmáriafürdőről, Balatongyörökről, Szigligetről, Révfülöpről, Balatonboglárról, Balatonlelléről, valamint Balatonföldvárról is indulnak menetrendi hajók. Május 1-je és 4. között minden nap, május 5-től pedig minden szombaton és vasárnap közlekednek a járatok.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Május 1. és 4. között sétahajók is indulnak a társaság öt kikötőjéből: Siófokról, Keszthelyről, Balatonfüredről, Badacsonyból és Balatonmáriafürdőről. Május elsején régi hagyomány a térségben Fonyódról átkelni Badacsonyba. Az igényekhez igazodva az eddigi menetrendi járatok többszörösét indítja a hajózási társaság május 1. és 3. között a két tóparti település között. Az adott napokon óránként indulnak hajók a túlpartra: Fonyód felől 8 és 19 óra között, Badacsony felől 8.45 és 19.45 között. Május elsején ezen a vonalon minden hajójáraton DJ-zene is szól.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!