Ételek, amelyek segítenek megelőzni a prosztatarákot

Magyarországon évente körülbelül 1500 férfi hal meg a prosztata rosszindulatú daganatos betegségében. Kialakulásának pontos oka nem ismert, de számos tényező szerepet játszhat benne, többek között az egészségtelen étrend is. Ugyanakkor a helyes étkezéssel sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük a kórt - mutatjuk, milyen élelmiszereket érdemes rendszeresen fogyasztani.

Hogyan zajlik a prosztatavizsgálat? Negyvenéves kor felett akkor is ajánlott évente elvégeztetni a szűrést, ha nincsenek tünetek, amelyek a prosztata megnagyobbodására vagy rosszindulatú elváltozására utalnának. Sokan tartanak a vizsgálattól, pedig fájdalommentes. Részletek itt.

A prosztata egy átlagosan 20 gramm tömegű, mirigyes szerv, amely a hólyagalap és a medencefenéki izomzat között helyezkedik el. Elsősorban a megtermékenyítésben van szerepe, de az alsó húgyúti szervek fertőzéseinek leküzdésében és a vizeletürítésben is részt vesz. A rosszindulatú daganat az esetek nagy részében a prosztata külső, tok körüli területéből, az úgynevezett perifériás zónából indul ki. Ez a második leggyakoribb oka a férfiak rákos halálozásának. Korai diagnosztizálása esetén jók a gyógyulási esélyek, ezért 40 év felett fontos rendszeresen szűrővizsgálatra járni. Persze még jobb megelőzni a kialakulását - ennek érdekében mutatunk 5 olyan élelmiszert, amelyek hozzájárulhatnak a prosztata egészségének megőrzéséhez:

Kurkuma, a sárga csoda

Az Indiából származó fűszerben található kurkumin nevű vegyület remek antioxidáns és gyulladásgátló, emellett megzavarja a daganatos sejtek anyagcseréjét. Egy közelmúltban publikált japán kutatás szerint pedig egyenesen megakadályozza a rákos sejtek szaporodását - írja a Men's Health.

Különféle fogásokat, köreteket ízesíthetünk az őrölt kurkumával. Szórjuk sült krumplira, grillezzünk vele cukkinit, csirkemellet vagy keverjünk belőle a rizshez, pattogatott kukoricához.

Görögdinnye, a nyár slágere

A görögdinnyében számos vitamin és ásványi anyag, például kálium, A-vitamin, C-vitamin és B-vitaminok találhatók, a kalóriatartalma viszont rendkívül alacsony, egy csészényi mennyiség mindössze 46 kalóriát tartalmaz. A prosztata szempontjából pedig minél pirosabb és édesebb a dinnye húsa, annál jobb. A gyümölcs színét adó likopin nevű karotinoid ugyanis erős antioxidáns. Az Illinois Egyetem 2017-es kutatása szerint napi 2 milligrammnyi likopin fogyasztása 1 százalékkal csökkenti a prosztatarák kialakulásának rizikóját. 100 gramm görögdinnyében pedig 3-6 mg található ebből a festékanyagból.

Készítsünk egészséges hűsítőt a kánikulai napokra: kockázzunk fel és fagyasszunk le egy dinnyét. Amikor megkívánjuk, vegyünk elő pár darabot és turmixoljuk össze annyi kókuszvízzel, hogy jégkása-szerű állagot kapjunk.

A prosztata szempontjából pedig minél pirosabb és édesebb a dinnye húsa, annál jobb.
Minél pirosabb és édesebb a dinnye húsa, annál jobb a prosztatának. Fotó: Getty Images

Articsóka, az elhanyagolt zöldség

Bár manapság már sok helyen kapható itthon is, a legtöbben furcsállva nézünk rá és nem rakjuk a kosarunkba, pedig az articsóka igen egészséges. Rendkívül magas az A-, C-, B1-, B2-, B9- és K-vitamintartalma, ezeken kívül gazdag kalciumban, foszforban, magnéziumban, vasban, káliumban, béta-karotinban, klorogénsavban, rutinban, kvercetinben, galluszsavban és luteolinban. A feje belsejében pedig sok található a ferulasav nevű antioxidánsból, amely segít lassítani a rákos sejtek növekedését.

Főzzük egészben az articsókákat, amíg megpuhulnak, majd vágjuk őket félbe, kenjünk meg az oldalakat olívaolajjal és citromlével. Grillezzük vagy süssük ki őket serpenyőben, amíg kissé megbarnulnak. Ízesítsük sóval-borssal és friss mentával.

Szardínia, az alfa és omega

A hideg vízi halfajok különösen gazdagok omega-3 zsírsavakban , amelyek hozzájárulnak a prosztata egészségéhez. Dr. David Levy amerikai urológus szerint a szardínia fogyasztása már 6 hét alatt javítja a prosztata sejtjeinek anyagcseréjét, ami hosszú távon segít távol tartani a rákot.

Aprítsunk fel konzerv szardíniát és főtt tojást, majd keverjük görög joghurtba. Ízesítsük citromlével és ízlés szerint sóval-borssal, a végeredmény egy finom és egészséges mártogatós szósz.

Répa, nemcsak a nyulak kedvence

Kutatások szerint a benne lévő karotin nemcsak a szemek egészségét segít megőrizni, hanem a prosztatáét is. Egy vietnami kutatás szerint azoknál a férfiaknál, akik hetente többször ettek belőle, 65 százalékkal kisebb arányban alakult ki prosztatarák.

Reszeljünk le 2-3 répát, adjunk hozzá egy marék natúr mazsolát, locsoljuk meg vörösborecettel és olívaolajjal. Remek köret húsok mellé.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!