Világjárványt hozhat a majomhimlő új, veszélyes variánsa

Közép-Afrikában gyors terjedésbe kezdett a majomhimlő egy új variánsa, ami sokkal veszélyesebb a korábbi változatoknál. Az egészségügyi hatóságok egy újabb világjárvány kitörésétől tartanak.

Az idei évben már több mint 71 ezer majomhimlő-fertőzést azonosítottak, a betegség Európa több országában is felütötte a fejét. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentései szerint azonban ez a világszerte gyorsan terjedő variáns lényegesen enyhébb megbetegedést okoz, mint az, amely a Kongói Demokratikus Köztársaságban már számos áldozatot szedett a közelmúltban. A Newscientist cikke szerint félő, hogy az egyelőre csak Közép-Afrikában azonosított I. klád (Clade I) változat a világ más pontjain is megjelenik és járványos terjedésbe kezd.

Komoly veszélyt rejthet az új variáns

Az egyelőre csak Afrikában azonosított I. klád lényegesen komolyabb megbetegedést okozhat: az általa kiváltott megbetegedés halálozási aránya 10,6 százalék, csaknem háromszorosa a világszerte terjedő II. klád 3,6 százalékának. A Kongói Demokratikus Köztársaságban az év eleje és szeptember 21. között 120 halálesetet hoztak összefüggésbe ezzel a variánssal, ami még akkor is aránytalanul magas, ha figyelembe vesszük az ország elmaradott egészségügyi ellátórendszerét – írja az Iflscience cikke.

A WHO szakemberei megkongatták a vészharangot. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

A majomhimlő tipikus tüneti közé tartozik a láz, fejfájás, izomfájdalom, hidegrázás, megduzzadt nyirokcsomók a nyakban, és – a legjellemzőbb – a testszerte megjelenő, hólyagos bőrkiütés. A WHO szakemberei gyors és egységes fellépést sürgetnek annak érdekében, hogy az I. klád okozta megbetegedések terjedését kordában tarthassák. Mint írták, 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
koleszterin
Magas a koleszterinszinted? Íme a kardiológus tippjei
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +11 °C

Napos idő várható időszakosan fátyolfelhőkkel, délutántól helyenként északon gomolyfelhőkkel is, de csapadék ott sem várható. A déliesre forduló szelet főként az Északnyugat-, Nyugat-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 25 és 32 fok között alakul, a magasabb értékeket nyugaton mérhetjük. Hétfőn nem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét így nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!