Sokan nem tudják, mit kell tenni vérzés esetén

A sérülések súlyossága fajtáik szerint nagyon különböző lehet. A fájdalomcsillapítást elsősorban a seb szakszerű ellátása biztosítja.

A legnagyobb veszélyt egy esetleges fertőzés jelenti, ezért ha ennek bármiféle esélyét látjuk (például harapott sebek esetén), haladéktalanul forduljunk orvoshoz. Nagyobb baleset esetén a mentők megérkezéséig lehetséges, hogy el kell hárítanunk a közvetlen életveszélyt, kisebb sérüléseknél pedig ideiglenesen el kell látnunk a sebet.

sebkezelés, vérző seb, vérzés
Nem árt tudni, mit tegyünk, ha folyik a vér a sebből. Fotó: Getty Images

Elsősegélynyújtás és ideiglenes sebellátás

Mind az elsősegélynyújtás, mind az ideiglenes sebellátás célja, hogy megelőzzük a további sérülést, fertőzést és az esetleges szövődményeket, de közben ne gátoljuk meg a későbbi szakellátást. Ha olyan nagy a sérülés, hogy mentőt kell hívnunk, első lépésként helyezzük biztonságba a beteget, ellenőrizzük a légzést és a keringést. Szükség esetén csillapítsuk a nagy vérzéseket nyomókötés segítségével, majd fedjük le a nagy sebeket. Ha van törött végtag, azt rögzítsük, majd készítsük fel a sérültet a szállításra.

Mit tegyünk nagyobb vérzés esetén?

Ideiglenes sebellátás esetén először távolítsuk el a ruhát a seb környékéről. Mivel a sebnyílás megnyitja a kaput a kórokozók felé is, a vérzés csillapítása után fertőtlenítsük a sebet, majd fedjük be steril kötéssel. Nagyobb vérzés esetén szükség lehet nyomókötés felhelyezésére is. Fontos, hogy ne nyúljunk a sebbe kézzel vagy nem steril eszközzel, ne helyezzünk bele tampont vagy vattát, ne öblögessük vízzel és ne kenjünk rá semmilyen kenőcsöt, mert ezzel elfertőzhetjük a sérülést.

A seb a test szöveteinek külső hatásra, mechanikus okból bekövetkező folytonossági hiánya. Vérzéssel és fájdalommal jár, osztályozható elhelyezkedése, alakja, mélysége vagy keletkezésének oka szerint is.

Az általános sebkezelés lépései

Az alkalmi sebek ellátásának lépései a seb tisztítása, a sebalap kimetszése, a sebzárás. Amennyiben a sérülés nagyon súlyos a fertőtlenítés után a sebellátás helyi érzéstelenítésben vagy altatlásban folytatódik. A sebtisztítás során a sebet hidrogénperoxid-oldattal átöblítik, a sebet és környékét fertőtlenítik. A következő lépés a sebkimetszés, melynek során a seb széleit kimetszik, miközben ügyelnek rá, hogy a lehető legkevesebb ép szövetet távolítsák el.

Így zárjuk le a sebet

A sebzárás többféle módon történhet. Ha a sérülés 6-8 órán belül keletkezett, és nem fertőződött el, elsődleges sebzárást végeznek elsődleges varrattal, kapcsokkal vagy ragasztóval. Elsődleges, halasztott varratot akkor alkalmaznak, ha a sérülés 6-8 órával az ellátás előtt keletkezett, és nincs jele sérülésnek. Ilyenkor a sebkimetszés után még egy hétig nyitva hagyják a sebet, és ha még mindig nem fertőződik el, a sebszéleket összeöltik. Amennyiben a sérülés szennyezett volt, korai vagy késői másodlagos varratot alkalmaznak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!