"Rendkívül messze állok a fűevéstől"

A veganizmust gondolkodás nélkül elutasítók egy része gyakran érvel a növényi étrend ellen az éhezés-fűevés-vitaminhiány tengely mentén. A HáziPatika.com életmódváltó hónapjában éppen ezért én azt szeretném megmutatni, hogy bizony vegánként is lehet (nagyon) jókat enni úgy, hogy közben egészségesek is maradunk.

Május, a kihívások hónapja a HáziPatika.com szerkesztőségében, azaz szeretnénk megmutatni, mit tehetünk annak érdekében, hogy még egészségesebben éljünk. Van, aki a rendszeres testmozgást iktatta be a mindennapjaiba, mások különféle egészségtelen élelmiszerről vagy összetevőről mondtak le - én pedig a változatosság kedvéért maradtam vegán . Részemről tehát nem volt semmiféle új vállalás, viszont mindenképpen részt szerettem volna venni a májusi kihívásban, hiszen ez egy jó alkalom arra, hogy megmutassam, mennyire változatos, finom és egészséges a növényi étrend. (A növényi étrend egészségre gyakorolt hatásairól egyébként többször is beszámoltunk már itt , itt és itt is.)

"Akkor te most nem ehetsz semmit?" Eljátszottunk-e már azzal a gondolattal, hogy miről tudnánk lemondani a legkönnyebben, ha valamilyen okból szükséges lenne? A HáziPatika.com szerkesztősége most megmutatja, mennyire nehéz belevágni és végigcsinálni egy 30 napig tartó kihívást. Többek között étrendi megszorításokat, illetve intenzív mozgást vállaltunk be. A részletekért kattintson !

Ebben a hónapban tehát valójában ugyanúgy étkezem, mint az elmúlt 4 évben, azzal a kivétellel, hogy most - ha nem felejtem el - megpróbálom minél többször lefotózni a tányéromra került falatokat, amiket a beszámolóimban meg is mutatok. Továbbá a kihívás végeztével - ahogy egyébként minden évben teszem - bejelentkezem egy teljes vérképre is, hogy kiderüljön, vajon elkerülhető-e a "végzetes vitaminhiány" a vegánoknál.

Isteni gyrost ettünk hús nélkül Teszteltük a világ első vegán udvarát - korábbi cikkünkért kattintson !

Ahogy a képeken is látható lesz, szeretek jókat enni... Éppen ezért anno, mielőtt életmódot váltottam volna, bennem is volt félelem. Kezdetben nem nagyon tudtam elképzelni, hogyan lehetséges tej, sajt és tojás nélkül létezni. A félelmeim aztán gyorsan elpárologtak, és egy egészen új kulináris világ nyílt ki előttem. Ehhez nem volt másra szükség, mint beszerezni néhány vegán szakácskönyvet, amelyek hatalmas lökést adtak az elindulásban. Mivel nem vagyok nagy konyhatündér, a barátom vette kezébe a fakanalat és vált az elmúlt évek során gyakorlatilag profi vegán szakáccsá (na jó, lehet, hogy kicsit elfogult vagyok). Amikor lehetőségünk és időnk is van rá, ő készíti el a heti menüt. Az alábbi galériában is az általa készített a finomságokból válogattam.

Amellett sem szabad szó nélkül elmenni, hogy Budapest az utóbbi években valódi vegán fővárossá nőtte ki magát: egymás után nyitnak a növényi alapú bisztrók, éttermek vagy éppen kocsmák, széles kínálatuk között pedig mindenki találhat kedvére való finomságot. Létezik például vegán fine dining, de olyan éttermek is vannak, ahol kifejezetten a magyar konyhára specializálódtak, és a vegán junk food rajongóknak sem kell messzire menniük egy jó hamburgerért. Választék tehát bőven van, így ha éppen nincs kedvem az otthoni koszthoz, előszeretettel keresem fel a kedvenc vegán helyeimet. Az alábbi galériába e helyek kínálataiból válogattam.

A fotók tanúsága szerint azt már most leszögezhetjük, hogy vegánként rendkívül messze állok az éhezéstől és a fűevéstől, a következő beszámolómban pedig arról is írok majd, mindez milyen hatással van az egészségemre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.