Mikor kezdődik a gerinc kopása?

A gerinckopás nem csak az időseket érinti, a panaszok egyre fiatalabb korban jelentkeznek. Mely tényezők gyorsítják fel a kopásos folyamatokat, és hogyan enyhíthetőek a tünetek?

A gerincbántalmak világszerte a leggyakoribb betegségek közé tartoznak, az emberek kilencven százalékát élete során legalább egyszer kínozza a hát- és derékfájás bizonyos formája. Különösen a fejlett országokban jelent nagy gondot a mozgásszegény, ülő életmód miatt. Ha azt gondoljuk, hogy a panaszok elsősorban az idős embereket érintik, tévedünk: a gerincgyógyászati rendeléseket egyre nagyobb arányban látogatják fiatal felnőttek, sőt még tinédzserek is.

Bár a hátfájásos esetek jelentős része mögött - főleg a fiatalok esetében - a helytelen testtartás vagy a stressz miatti izomfeszülés áll, a korral a gerinc természetes öregedési folyamata is felgyorsul. Ez a csigolyákat összekötő puha, gumiszerű szövetek leépülésével jár, ami idővel nemcsak kellemetlen panaszokat okoz, de a mozgásunkat is korlátozza. A folyamatot csigolyameszesedésnek, orvosi szakkifejezéssel spondilózisnak hívjuk. Leggyakrabban a deréktájon alakul ki (ilyenkor beszélhetünk lumbágóról), de nagyon gyakran érinti a nyaki gerinccsigolyákat is.

Porckorongsérv: mi segíthet? A porckorongsérv szinte népbetegségnek számít, és aki átélte, tudja, hogy megkeserítheti a mindennapokat. Sekk Patrícia gyógytornász a műtéten túli segítség lehetőségét ismertette - kattintson a részletekért!

Egyre több fiatalt érint

Hogy a porckorongok kopása mikor kezdődik meg, azt befolyásolja az életmódunk, genetikai hátterünk, illetve bizonyos környezeti tényezők is. Sokaknál a folyamat már a húszas évei végén elkezdődik, míg a szerencsésebbeknél a harmincas évek derekán figyelhetőek meg először a változások. Ekkorra a porckorong vízkötő képessége csökkenni kezd, a csigolyák "olajozott" mozgását segítő, zselés anyag elkezd száradni, egyre rugalmatlanabbá, így sérülékenyebbé is válik. Hirtelen terhelésre, például egy bemelegítés nélküli vagy túl intenzív edzés hatására a gyűrűk átszakadhatnak.

A gerinckopás nem csak a fiatalokat érinti (Fotó: 123 RF)
A gerinckopás nem csak a fiatalokat érinti (Fotó: 123 RF)

A porcok kopásában közrejátszik az is, hogy korral a gerinc stabilitásáért felelős izmok egyre gyengülnek, ezzel egyenes arányban pedig a csigolyákon is megnő a terhelés. Emellett a csontok ásványianyag-tartalma is csökken az évekkel, ami a gerinccsigolyákat is gyengíti. A porckopás folyamatát felgyorsíthatják bizonyos fejlődési rendellenességek (például a porcszövet fejlődési rendellenessége, a csigolyák deformációja), a csontot érintő betegségek (az imént említett csontritkulás) illetve a gerinc sérülései is. Szintén korábban jelentkeznek a problémák azoknál az embereknél, akik fiatalkoruk óta túlsúlyosak, ezért a csigolyák az átlagosnál is nagyobb terhelésnek vannak kitéve. Kutatások szerint bizonyos pszichés betegségek is összefügghetnek a gerinc korai kopásával.

A porckorong kopása nem jár azonnali fájdalommal, a meszesedési folyamatok sokáig tünetmentesek, az elváltozásra pedig csak a röntgenfelvétel, illetve CT vagy MR-vizsgálat hívhatja fel a figyelmet. Az elsődleges panasz a fájdalom, ami a kopás által leginkább érintett területeken jelentkezik. A nyaki gerinccsigolyák kopására izomgyengeség és érzékzavar is figyelmeztethet, ilyenkor a fájdalom a karok felé sugárzik ki.

Hogyan enyhíthetőek a panaszok?

A tünetek gyorsan enyhíthetőek nemszteroid gyulladáscsökkentők, illetve izomlazítók szedésével, a gyógyszerek azonban elsősorban tüneti kezelésre szolgálnak. A kopásos folyamatok megelőzésében és kezelésében is fontos szerepe van a rendszeres testmozgásnak, már egy könnyebb séta is felpezsdíti a vérkeringést, és segíthet enyhíteni a panaszokat. A gerincet mozgató-stabilizáló izmok megerősítéséhez érdemes egy gyógytornász segítségét kérni, a szakember gyakorlatait otthon magunk is rendszeresen elvégezhetjük.

Bizonyos gyógyvizek is segíthetnek enyhíteni a tüneteket. A hőhatás önmagában is izomlazító hatású és segít oldani az izmokban lévő görcsöket , de a vízben lévő oldott anyagok (szulfát, klorid, fluorid) is csökkentik a gyulladás mértékét. Javasolni szokták a súlyfürdőt is, amely a víz felhajtó erejét kihasználva húzza szét a gerinccsigolyákat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.