Horvátországig sem jut a magyar

A hónap elejétől 15-ig a vendégéjszakák száma csak egy százalékkal nőtt, míg a belföldi és a külföldi vendégek száma három százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva - írta a Vecernji List című horvát napilap kedden.

A focivébé után megyünk nyaralni?

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti, hogy a Horvát Turisztikai Szövetség (HTZ) abban bízik, hogy a labdarúgó-világbajnokság befejeztével többen indulnak majd el nyaralni, és azzal biztatja a szállásadókat, hogy még jelentős hétvégi turistahullámok előtt állnak. Szakértők azonban nem értenek egyet ezzel az állítással - írta a lap.

Horvátországig sem jutnak már el a magyarok
Horvátországig sem jutnak már el a magyarok

A labdarúgó-világbajnokság sovány kifogás a júliusi kezdéshez, és júniusban sem nőtt a vendégéjszakák száma tavalyhoz képest - mutatott rá az újság.

A magyarok felének nincs pénze nyaralni 2018. július 2-án számoltunk be róla, hogy az Európai Unió lakosságának több mint egyharmada nem utazott el nyaralni 2016-ban. Az otthon maradók csaknem fele pénzügyi okokra hivatkozott - ezt közölte a tavalyelőtti adatokat összesítő jelentésében az unió luxembourgi központú statisztikai hivatala. Adataik szerint a magyarok 48,8 százaléka nem utazott sehová 2016-ban. Ennek indokaként 46,4 százalékban pénzügyi nehézségeket, 22,1 százalékban egészségügyi, 3,5 százalékban családi okokat és egyéb kötelezettségvállalásokat jelöltek meg. Az otthon maradók 15,2 százaléka munkára, vagy tanulásra hivatkozott és 2,9 százaléka nem kívánt semmilyen utazást tenni. Igaz, hogy az adatok 2016-ra érvényesek, de azóta aligha lett több utazásra fordítható pénzük a magyaroknak, hiszen hónapról hónapra egyre drágább az élet .

Horvátországgal van a baj?

Kiemelték, hogy néhány turistát lehetséges, hogy a rossz időjárás miatt veszített el Horvátország, de a legvalószínűbb, hogy Törökország és Egyiptom szívta el a nyaralókat, ezek a nyaralóhelyek ugyanis a vártnál korábban nyerték vissza a turisták bizalmát a korábbi terrortámadások után.

A lap azt is tudni véli, hogy Törökország az idén rekordszámú turistára számít, amellyel túllépheti a 2014-es csúcsteljesítményét, a 36,8 millió turistát. Ez év elején 35 százalékkal több turista látogatott ebbe az országba, mint 2017 első két hónapjában. A számok pedig nőnek Egyiptomban is. Ez utóbbi tavaly 8,3 millió turistát fogadott - számolt be róla az újság.

"Az Adria nem lesz üres, de olyan szezonok jöhetnek, amikor nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a vendégek számának növelésére" - húzták alá.

Így kerülhetjük el a nyaralás utáni depressziót Az egyik pillanatban még minden naptejillatú, a másikban pedig hirtelen az íróasztalánál találja magát? Hogy sikerüljön ügyesen átmenetet találni a munka és a nyaralás között , elég néhány apró trükköt bevetni!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!