Így kezeld a szőrbenövéseket

Gyakori esztétikai probléma a szőrbenövés, illetve a velük járó gyulladások és sebek. Bár arra nincs biztos módszer, hogy megakadályozzuk a kialakulásukat, azért sokat tehetünk, hogy a dudorok ne fertőződjenek el, és ne hagyjanak nagy sebet maguk után.

Amikor szőrtelenítés után a növekedő szőrszál nem tud kijutni a bőr alól, szőrbenövésről beszélünk. Ez értelemszerűen azokon a területeken fordul elő, amelyeket gyakran gyantázunk, borotválunk, vagy epilálunk. A benőtt szőrszálak pedig pattanásra emlékeztető, piros dudorokat okoznak. Ezeket nem ajánlott piszkálni, viszont pár otthoni módszerrel csökkenthetjük a gyulladást, és eltüntethetjük a sebet - írja a Healthline.

Hogyan kezeljük?

Először is hagyjuk meggyógyulni a dudorokat, tartsuk tisztán a felületet, és hidratáljuk rendszeresen. Addig semmiképpen se próbáljuk meg kezelni a sebet, amíg fertőzésre utaló jeleket látunk rajta.

A kisebb hegeket elhalványításában, vagy eltüntetésében több módszer is segíthet, mint például:

Naptej: A fényvédő krémek megvédik a sebeket a naptól, amik így gyorsabban elhalványulhatnak. 

Zöld tea: A zöld teában található vegyületek, az úgynevezett katechinek gyulladásgátló hatással rendelkeznek. Érdemes lehet az érintett felületre közvetlenül egy nedves, zöld tea filtert rakni, vagy nedves borogatásként alkalmazni.

Aloe vera: Az egyik leggyakoribb otthoni sebkezelési módszer az aloe vera: általában krém formájában használjuk a gyulladás és a hegek enyhítésére.

Hagymakivonat: A hagymakivonatot tartalmazó krémek gyulladáscsökkentő hatással bírnak, és a hegekre is jó hatással vannak.

Szilikon: A szilikon tartalmú gélek hatásosak mind a régi, mind a friss sebek kezelésében is.

Illóolajok: Számos illóolaj (levendula, muskátli például) gyógyító tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek segíthetnek csökkenteni a hegeket. Fontos, hogy soha ne használjunk illóolajat közvetlenül a hegszövetre, csak hordozóolajjal hígítva. De ki lehet próbálni illóolajokat tartalmazó termékeket is.

Amennyiben a fentiek nem válnak be, érdemes bőrgyógyász segítségét kérni a gyógyulni vagy halványulni nem akaró, zavaró sebek miatt.

szőrtelenítés benőtt szőrszál szőrbenövés
Sok módszerrel kezelhetjük a szőrbenövéseket. Fotó: Getty Images

Amit semmiképpen se tegyél!

Arra nincs biztos módszer, hogy teljes mértékben meg tudjuk előzni a szőrbenövéseket. Borotválkozáskor mindig hidratálja bőrét előtte és utána. Pár dologra viszont érdemes odafigyelni: használjunk mindig éles borotvát, és gyakran öblítsük. Ha göndör vagy durva szőrszálaink vannak, gyakran radírozzuk le bőrt. A hámlasztás emellett segít eltávolítani az elhalt hámsejteket és szennyeződéseket a bőr felszínéről, ami csökkentheti a fertőzés kockázatát.

Azt ugyanakkor meg lehet akadályozni, hogy elfertőződjenek a sebek:

  • Ne piszkáld! Ne próbáld meg kiszedni vagy kinyomni a szőrszálat! 
  • Hagyd lélegezni! Ha olyan területen van, amit általában ruha takar, viselj kevésbé szoros darabokat, hogy elkerüld az irritációt. 
  • Tartsd tisztán! Ügyelj arra, hogy a kérdéses bőrfelület tiszta maradjon. Meleg borogatással is lehet puhítani a bőrt, így magától is kipattanhat a benőtt szőrszál. 
  • Ne szőrteleníts! Ne borotválj, epilálja vagy gyantázz ott, ahol a benőtt szőrszálak vannak, mert azzal csak tovább irritálod a bőrödet. 
  • Használj krémeket! Érdemes kipróbálni olyan krémeket is, amelyeket kifejezetten a benőtt szőrszálak kezelésére lehet használni, és csökkentik a gyulladást is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól már fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!