Bőrkorok: szépségápolás 20 felett

Bőrünk állandó ápolást és az idő múlásával egyre több kényeztetést igényel. Nem elég az első szarkalábak megjelenésekor elkezdeni a rendszeres bőrápolást. És ez még azokra is igaz, akiknek nincs különösebb gondjuk a bőrükkel.

Bőrünk szerkezete, a környezetei hatásokra adott válaszreakciója az életkor előre haladtával változik. Bár húsz év körül még rugalmasak a szövetek, az arcbőr üde és hamvas, huszonöt év körül már kezd veszíteni teltségéből, a faggyútermelés némileg csökken, a bőr kezd szárazabbá válni. Ebben az életkorban még elég, ha legalább hetente egyszer leradírozzuk a bőrt, a bőrtípusnak megfelelő arctisztítót, nappali és éjszakai krémet használunk. Mivel a szemkörnyék körüli bőr a legvékonyabb ennek a területnek az ápolására különösen oda kell figyelni. A szemránckrémek használata harminc fölött viszont már kötelező, hiszen ez a bőrrész az – a nyak mellett –, ami a legkorábban kezd el ráncosodni.

Normál, zsíros, vegyes

Azt mindenképpen érdemes tudni, milyen bőrtípusba tartozunk, hiszen így választhatjuk ki a nekünk legmegfelelőbb készítményeket. Ha ugyanis rátalálunk a számunkra igazán alkalmas ápolószerekre, azok nem csak a bőr karbantartásában, hanem állapotának javításában is segíthetnek. Bár azt, hogy a bőrünk melyik típusba tartozik , mi magunk is megállapíthatjuk, de mindenképpen jó, ha szakember – kozmetikus, bőrgyógyász – tanácsát is kikérjük.

Bőrünk szerkezete, a környezetei hatásokra adott válaszreakciója az életkor előre haladtával változik

Érett bőr negyven felett

Negyvenéves kor körül kezd a bőrünk veszteni rugalmasságából – ezért az elasztin és a kollagén-tartalom csökkenése a felelős. Ebben a korban már érdemes naponta kétszer – reggel és este – szemránckrémet használni, valamint öregedést gátló, magas víztartalmú hidratálókrémekkel ápolni a bőrt. Az érett bőr száraz, s jellemző, hogy a felszíni vízhiányt a mélyrétegű vízhiány váltja fel. Sokszor feszül a bőr, s az égő érzés sem ritka. A klimax időszakában bekövetkező hormonális változások szintén ronthatják a bőr állapotát. Ilyenkor már mindenképpen kerüljük az arcbőr szerkezetét romboló hatásokat: a szoláriumozás például még inkább szárítja, s így meggyorsítja a bőr öregedését. De a dohányzás és a stressz hatása is jól látszik a bőrön, csak úgy, mint az, ha sokat tartózkodunk mesterséges fényben, a monitor előtt. Fontos az is, hogy ne fogyjunk hirtelen, mert azt megsínyli a bőrünk, akár helyrehozhatatlan károkat is okoz.

Alkoholt ne

Bár ma már nagyon sokféle arcápolási termék közül válogathatunk, ne dőljünk be minden sokat ígérő reklámnak. Nincs olyan termék, ami napok, hetek alatt tökéletes feszességet, megújult bőrt produkál, ám ha össze tudjuk válogatni azokat a készítményeket, amik valóban az adott problémát kezelik, jól látható eredményt lehet elérni használatukkal. Figyeljünk arra, hogy a krém ne tartalmazzon alkoholt, mert az irritálja, szárítja a bőrt.

Összetett feladat

És ne feledkezzünk el a fényvédelemről sem: a napsugárzás öregíti a bőrt, felgyorsíthatja a májfoltok kialakulását és a bőrrákért is felelős. Negyvenéves kor felett a bőr már nem tud olyan gyorsan regenerálódni, így a napsütés is komolyabb hatással van rá.

A bőrvédelem komplex feladat, nem elég csak egy feladatra koncentrálni, érdemes minél több fronton segíteni regenerálódását. Ami mindenképpen pozitív hatású, az a napi bőrápolás, a megfelelő étkezés (sok zöldség, gyümölcs, fehér hús), a mozgás, a friss levegő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!