A legjobb öregedésgátló hatóanyagok

Sokan azért kezdenek bele a rendszeres bőrápolásba, mert szeretnék megelőzni az öregedést, illetve enyhíteni a már látható jeleit. De melyek erre a legjobb hatóanyagok, és milyen célok, elvárások reálisak az anti-aging termékek használatával kapcsolatban?

Először is fontos leszögezni, hogy akármit is ígérnek egy kozmetikum csomagolásán, az idő kerekét semmilyen termék vagy hatóanyag nem tudja visszafordítani. Nem létezik ránctalanító krém: a már kialakult ráncok egy részét némiképpen simítani, enyhíteni képesek egyes termékek, de teljesen eltüntetni nem. Ugyanakkor bizonyos összetevők segíthetnek a bőr hidratáltságának, feszességének fokozásában, a pigmentfoltok halványításában (nem eltüntetésében!), a bőr textúrájának javításában, a bőrkép egységesítésében és az UV-sugarak okozta bőrkárosodás enyhítésében. Ezeket azért fontos elmondani, hogy mindenképpen reális elvárásokkal vágjunk bele a bőrápolásba.

A fényvédő a legjobb öregedésgátló

Az öregedésgátlással kapcsolatban az egyik legjobb, amit tehetünk, hogy rendszeresen használunk fényvédőt, amely tulajdonképpen a leghasznosabb anti-aging termék. Az UV-sugaraktól nemcsak a rosszindulatú bőrelváltozások miatt érdemes óvni a bőrt, hanem azért is, mert a bőr öregedési folyamatait is jelentősen felgyorsítják. A kollagén- és elasztinrostok bomlása mellett a ráncok, pigmentfoltok kialakulásáért, idő előtti megjelenéséért is jó részben az ultraibolya sugarak felelnek. Fényvédelem nélkül gyakorlatilag bármilyen anti-aging hatóanyag, termék, illetve kezelés használata értelmetlen.

középkorú nő, tükör, bőrápolás
A megfelelő hatóanyagokkal hosszú ideig megőrizhetjük bőrünk fiatalos megjelenését. Fotó: Getty Images

A retinol és származékai

Jelenleg az egyik leghatékonyabb és legnépszerűbb, lakossági felhasználásra szánt öregedésgátló hatóanyagként a retinolt (A-vitamin) és különféle származékait (retinál, retinil-palmitát, retinil-retionát, HPR, stb.) tartjuk számon. Serkentik a kollagéntermelést, halványítják a pigmentfoltokat, segítik a hámképződést, javítják a bőrképet, csökkentik a szaruréteg megvastagodását, emellett pedig a pattanásos bőr kezelésében is hatékonyak egyes retinolszármazékok, mivel szabályozzák a faggyúmirigyek működését, és némi antibakteriális hatásuk is van. Vannak köztük olyanok, amelyeket csak bőrgyógyász írhat fel (tretinoin, izotretinoin), ezeket akné kezelésére alkalmazzák.

Még ha esetleg valamilyen módon hozzájuk is tudunk jutni recept nélkül, akkor sem javasolt saját szakállunkra kísérletezni vele! Retinoidfélék mellé (de egyébként is) kötelező a napi fényvédelem, mivel maga a hatóanyag fényérzékeny, tehát ha napfény éri, veszít a hatékonyságából. Várandós nők számára a retinol és retinolszármazékok használata nem ajánlott, de létezik rá egy remek, 100 százalékban növényi alternatíva, a bakuchiol, amelyet a malájtea magjából nyernek ki. A hatása hasonló, mint a retinolféléké, és bár kevésbé erőteljes, rendszeres használatával szép eredmények érhetők el.

Tartsuk be a fokozatosság elvét!

Fontos, hogy aki még nem használt retinolt, fokozatosan vezesse be. Eleinte csak 8-10 naponta használja, és akkor is a legalacsonyabb hatóanyagtartalmú terméket válassza, majd folyamatosan emelje az adagot és a koncentrációt, eljutva a heti 2-3 alkalomig – így elkerülhető a bőrirritáció kialakulása. Ennek érdekében érdemes a retinolos termékeket mindig száraz bőrre felvinni, illetve használhatunk előtte és utána is vékony rétegben valamilyen hidratáló krémet. Ez az úgynevezett szendvics-módszer. Csípő érzés, kipirosodás, hámlás, irritáció esetén a termék használatát abba kell hagyni!

A C-vitamin és származékai

A C-vitamin, vagy más néven aszkorbinsav egy erőteljes, vízben oldódó antioxidáns, amely nem véletlenül annyira népszerű az anti-aging hatóanyagok között. Véd a szabad gyökök káros hatásaitól, serkenti a kollagéntermelést, erősíti a bőr védelmi funkcióját, támogatja a sejtek egészséges működését, feszesíti a bőrt, fokozza a bőr ragyogását és a pigmentfoltok halványításában is segíthet, különösen a megfelelő hatóanyagokkal, például niacinamiddal kombinálva.

A C-vitamin tiszta formában nehezen marad stabil, vagyis tartósan hatékony, és az érzékenyebb bőrt irritálhatja is. Emiatt már nagyon sok olyan termék van a piacon, amely inkább valamelyik származékát tartalmazza. Ezek gyengébbek, ami azonban nem jelenti azt, hogy kevésbé hatékonyak. Közéjük tartozik például az aszkorbil-palmitát, az aszkorbil-glükozid, a magnézium-aszkorbil-foszfát, az etil-aszkorbinsav vagy a nátrium-aszkorbil-foszfát. A C-vitamint, illetve származékait tartalmazó termékeket jó ötlet nappalra használni, mivel segítenek fokozni a fényvédő hatékonyságát. Ezzel együtt természetesen este is bátran használhatunk ilyen kozmetikumokat.

Peptidek

A peptidek tulajdonképpen aminosavláncolatok, amelyek a többi között a testünkben megtalálható fehérjéket (például a kollagént, elasztint vagy keratint) is alkotják. Nagyon sokféle létezik belőlük, és a kozmetikai iparban használt peptidfélék tulajdonképpen a bőrünkben természetesen is megtalálható verzióikat utánozzák.

Léteznek úgynevezett sejtjelző peptidek, amelyek képesek bizonyos mértékig stimulálni a bőr feszességét adó kollagén termelődését – ilyenek például a matrixil vagy a mirisztoil-nonapeptid-3. Vannak vivőpeptidek, amelyek abban jeleskednek, hogy egyes nyomelemeket, például rezet vagy magnéziumot szállítanak a sejtekhez, és segítenek javítani a bőr regenerálódó képességét és általános állapotát. Emellett gyulladáscsökkentő és antioxdiáns hatásuk is lehet. Olyan fajtájuk is létezik, amely az ingerületátvivő folyamatokat gátolva képes ellazítani a mimikai izmokat. Ilyen például az argirelin nevű peptid, amelyet botoxhatásúként is emlegetnek, de azért hiba lenne tőle ugyanazt a hatást elvárni. Inkább csak enyhe átmeneti feszesítést biztosít, de rendszeres használat mellett valóban nyújthat egy kis bőrsimítást. Léteznek emellett a pigmentfoltok halványításában, illetve gyulladáscsökkentésében hatékony pepditfajták is. Peptides kozmetikumokat mindenképpen hasznos lehet az anti-aging bőrápolásba beépíteni, mert nem irritálnak, és sok más hatóanyaggal kombinálhatók hatékonyan.

AHA-savak

Az öregedésgátlásban jól működő kozmetikai összetevők sorában mindenképpen érdemes még megemlíteni az AHA-, avagy alfa-hidroxi savakat is. Vízben oldódnak, fokozzák a bőr ragyogását, javítják a bőrképet, hozzájárulnak a bőr hidratáltságához és az öregedésgátláshoz. Nagyon fontos tudni róluk, hogy használatuk fényérzékenyít, éppen ezért alkalmazásuk esetén a fényvédelem semmiképpen nem maradhat el. A glikolsav a legkisebb molekulaméretű, ezért mélyebbre hatol a bőrben. Pigmentfoltok halványítására, öregedésgátlásra nagyszerű hatóanyag. Érdemes mindig száraz bőrre felvinni, mert így csökken a veszély, hogy irritálná a bőrt.

A tejsav nagyobb molekulaméretű, mint a glikolsav, ezért gyengédebb. Remekül növeli a bőr hidratáltságát, így érzékeny, száraz, vízhiányos bőrre is jó választás. A mandulasav a legnagyobb molekulaméretű AHA-sav, amely kíméletes hámlasztó hatása mellett antibakteriális tulajdonsággal is bír. Érzékeny, aknés és rosaceás bőrre is alkalmazható, és remek belépő hámlasztó.

A cikket Dr. Vass Ilona bőrgyógyász-kozmetológus lektorálta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra