A magyar lakosság 7-10 százaléka, mintegy 700 ezer ember érintett. Nőknél négyszer gyakrabban fordul elő, mint férfiaknál.
A csont és a csontritkulás
Csontrendszerünk nem csupán szilárd és változatlan vázszerkezet, hanem élő szövet. Életünk során a régi csont folyamatosan bomlik, és helyette új csont képződik. A csontszövet alapanyagát egy szerves és egy ásványi anyag képezi, ami biztosítja a csontok szilárdságát, stabilitását.
A gyermek-, a serdülő-, s a fiatal felnőttkorban több új csontszövet képződik, mint amennyi lebomlik. 30 éves kor után azonban a csontlebontás nagyobb mértékű, mint az új csontképződés, igy a csontok tömege folyamatosan csökken.
Hogyan értelmezhető a csontritkulás?
Olyan mésztartalom-csökkenéssel járó csontbetegség, melyben a csont szerves- és ásványianyag-tartalma egyforma mértékben csökken. A szó maga porózus, lyukacsos, üreges csontot jelent, ahol a csont a betegség folyamán elvékonyodik, megritkul, üregessé válik. Amennyiben a csonttömegcsökkenés és a csontszerkezet felbomlása bizonyos mértéket elér, a csontok már kisebb fokú terhelésre könnyen eltörnek. Ezt az állapotot nevezzük csontritkulásnak.
Minél kevesebb az ún. csúcscsonttömeg - ami az élet során elért legnagyobb csonttömeget jelenti -, annál hamarabb következik be a csonttörés veszélyével járó csontritkulás.
A 40. életév elteltével arányosan csökken a csonttömeg és gyengül a csontszerkezet. A 65. életév felett a nők és férfiak csonttömegvesztése csaknem azonos mértékű.
A nőknél a változó korban és utána a csontvesztés folyamata felgyorsul. Ennek oka a női nemi hormonok (ösztrogén) szintjének csökkenése.
A csontritkulás formái
Posztmenopauzális csontritkulás, melynek két formája ismert:
- A súlyos, gyors lefolyású forma, ami a változó kor körüli nők 15-20 százalékát érinti.
- A lassan, lappangva kialakuló forma, ami az előzőnél sokkal gyakoribb.
A csontritkulás e formáinak pontos kóreredete még tisztázatlan, de alapvetően az ösztrogénhiány okozza.
A posztmenopauzális csontritkulás veszélyeztető tényezői
- Családi hajlam
- Alacsony termet
- Gracilis alkat
- Alacsony szülésszám
- Gyermekkori alultápláltság
- Kálciumszegény táplálkozás
- Korai menopauza
- Felnőttkorban a méh eltávolítása
- Ülő életmód
- Kevés mozgás, a fizikai aktivitás hiánya
- Alkohol
- Dohányzás
- Koffein
- Gyógyszerek (szteroidok)
- Fokozott pajzsmirigyműködés
Időskori csontritkulás
Időskorban, megelőző tünetek nélkül, rendszerint combnyaktörés, csuklótörés vagy csigolyatörés formájában jelentkezik.
Másodlagosan kialakuló csontritkulás
A másodlagosan kialakuló csontritkulás ritkábban fordul elő, és mindig valamilyen alapbetegségnek a következményeként jön létre.
- Cukorbetegség
- Fokozott pajzsmirigyműködés
- Gyulladásos ízületi betegségek
- Hematológiai kórképek
- Idült alkoholizmus
- Gyógyszerártalmak
- A bél felszívódási zavarai
A posztmenopauzális csontritkulás jellemző tünetei
- Hát- és derékfájdalom, melynek hátterében a csigolyák összenyomódása, esetleg törése áll
- Típusos törések a csigolyákon, idősebb korban a csuklón és a csípőtájon, mivel a csontvesztés ezeken a csontokon a leggyorsabb.
- A test alaki változásai: a hát fokozott görbülése, a mellkas besüllyedése, a testmagasság csökkenése.
A posztmenopauzális csontritkulás megelőzése
A nemzetközi oszteoporózis program elsődleges feladata az egészséges populáció időben történő szűrése a csonttömeg mérésével. Az időben történő szűréssel, korai diagnosztizálással, az időben megkezdett kezeléssel megelőzhető a betegség kialakulása, illetve a folyamat késleltethető.
A megelőzés másik igen fontos része a veszélyeztető tényezők korai felismerése, azok kiiktatása, illetve gyógyítása.
A megelőzésnek három formájáról kell még beszélni:
Az elsődleges megelőzés
Az elsődleges megelőzés középpontjában a gyermekek, serdülők, fiatal felnőttek állnak, akiknél megfelelő testmozgással, fizikai aktivitással el kell érni azt a csúcscsonttömeget, amiből 30 éves koruk után a betegség kialakulása nélkül veszíthetnek.
Tudományosan igazolt tény, hogy a csontokra ható állandó, váltakozó terhelés oly módon alakítja a csontszerkezetet, hogy a nagyobb terhelésnek kitett területeken a mechanikai erők révén a csontképzés fokozódik (piezoelektromos hatás).
Bizonyították a fizikai aktivitás csonttömegre, a csont ásványianyag-tartalmának növekedésére, a megfelelő mennyiségű induló csonttömeg kiépítésére kifejtett pozitív hatását. A mozgás mellett komoly szerepe van a megelőzésben a helyes táplálkozásnak, a kalcium- és fehérjedús étrendnek, a megfelelő D-vitamin-ellátottságnak.
A másodlagos megelőzés
A másodlagos megelőzés során igen fontos a veszélyeztető tényezők korai felismerése s az időben megkezdett kezelés, amikor is a betegnek még igen kedvező kilátásai vannak a gyógyulásra. A változó korban lévők csonttömegpusztulásának csökkentésére hormonpótlást, kalciumbevitelt, kalcitoninkezelést alkalmaznak, amit fizioterápiával egészítenek ki.
A harmadlagos megelőzés
Itt már komoly szerepet kap a betegség folyamatának lassítása, a megfelelő kezelési módok alkalmazása, az életmód megváltoztatása.
A csontritkulás kezelése
A kezelés középpontjában a betegek megfelelő felvilágosítása, tájékoztatása áll. Ismerniük kell a betegség folyamatát, a megelőzés lehetőségeit, a gyógyítás módjait. A sikeres gyógyulás kizárólag a betegek bevonásával, aktív együttműködésükkel érhető el.
Fizioterápiás lehetőségek
A megfelelő időben és módon alkalmazott fizioterápia jelentősen javíthatja a beteg állapotát, a megfelelő életminőség megtartását. Az igen sokféle fizioterápiás lehetőség közül fontos szerepe van a mozgásterápiának, mivel az aktív izomműködéssel, a gerincre ható célirányos terheléssel a csonttömegvesztést mérsékelhetjük. Az idősebb korban végzett rendszeres mozgás jelentősen csökkentheti a combnyaktörés gyakoriságát. A közepes erősségű, de a gerincet terhelő fizikai aktivitás időseknél is biztonságos, mivel csökkenti az esések számát, valamint igen jól hat légzésre és a keringésre. A változó korban lévőknél az enyhe vagy közepes erősségű aktivitás alig befolyásolja a csontsűrűséget, de a keményebb, erősebb program a csigolyák ásványianyag-tartalmának növekedéséhez vezethet.
A megfelelő időben és módon alkalmazott fizioterápia jelentősen segíti a beteg mozgásszervi problémáinak javítását, s biztosíthatja a megfelelő életminőség megtartását.
A cikk következő részében a mozgásterápiáról, a fájdalomcsillapítás lehetőségeiről és az önsegítésről olvashatnak. IX.évf./12.szám
