Edzés egy életen át - ez segít igazán a férfiaknak

A férfiak férfias dolognak tartják, ha karbantartják az izmaikat és az edzéssel megszabadulnak a zsírfeleslegtől. Persze sokan nem követik ezt a gyakorlatot, holott egy új kutatás szerint erre van egy újabb jó okuk.

A University of Missouri kutatói megállapították, hogy azok a férfiak, akik rendszeresen végeznek fizikailag megterhelő gyakorlatokat, például kocognak, teniszeznek már serdülőkoruktól vagy fiatal felnőttkoruktól kezdve, nagyobb csípő-, gerinc- és ágyéki csontsűrűséget érnek el, mint azok, akik nem ezt tették.

„Bár a közgondolkodás szerint a csontritkulás elsősorban a klimax utáni nők problémája, valójában a férfiakat is komolyan érinti. A kutatásunk kimutatta, hogy a csontritkulás következményei sokkal rosszabbak lehetnek a férfiaknál. Kevésbé valószínű ugyanis, hogy diagnosztizálják ezeket, így nagyobb halálozási kockázatnak vannak kitéve a törések és elesések miatt” – mondta Pamela Hinton, az MU College docense.

A férfiak csontritkulásának diagnosztizálása sok esetben elmarad, miközben csípőcsonttörésben többen halnak meg, mint a nők. Kattintson! Azoknak a tényezőknek a tanulmányozásával, amelyek megvédik a férfiakat a csontritkulás ellen, Hinton szeretné megérteni a kapcsolatot a serdülőkorban és fiatal felnőttkorban végzett csonterősítő fizikai gyakorlatok (amikor a csontváz még növekedésben van) és a középkorúak csonttömege között. A kutatás során 203, 30 és 65 közötti férfi adatai elemezték. A résztvevők előélete változatos volt, mind a testmozgás típusát, mind az aktivitás intenzitását és a ráfordított időt illetően.

A csontoknak is nagyon fontos a folyamatos edzés

Hinton tehát megállapította, hogy a serdülőkorban és fiatal felnőttkorban végzett testmozgás hatással van a felnőttkori csontsűrűségre, de kimutatta, hogy az időskori életszakaszra az is meghatározó, hogy a felnőttkorban a testgyakorlás folytatódik-e.

„A legfontosabb tapasztalat, hogy amíg egészségesek vagyunk, soha nem késő elkezdeni a fizikai edzéseket a csontok ellenálló képességének és sűrűségének javítása érdekében. Tehát még a középkorú férfiak számára is érdemes rendszeresen mozogni, akkor is, ha kamaszkoruk egészét a kanapén üldögélve töltötték. Meg fogják látni, hogy a csonterősítő gyakorlatok hasznosak lesznek” – szögezte le Pamela Hinton, akinek tanulmányát az American Journal of Men’s Health folyóirat tette közzé.

Forrás: Science Daily

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!