Olyannyira, hogy mind több kutatás választja tárgyául a természetgyógyászatban alkalmazott módszereket, a kétféle gyógyítási filozófia összehasonlítását. A másikat némileg ellenségnek tekintő két tábor kibékítése minden beteg érdeke lenne, de ez sajnos nem várható rövidtávon, hiszen sem a "hivatalos" sem az alternatív gyógyítás képviselőinek nem fűződik ehhez különösebb érdeke.
Minek is nevezzük?
Már az elnevezés körüli zűrzavar is jól jelzi, hogy nem lesz könnyű közös nevezőre hozni a kétféle gyógyítást. A klinikai orvoslást szokás európainak, hivatalosnak, konzervatívnak, sőt hagyományosnak is nevezni. Ez utóbbi jelző valójában jobban illene a természetgyógyászatra, hiszen ott alkalmaznak nagy számban ősi, népi eljárásokat. Ám az a különös helyzet állt elő, hogy a természetgyógyászat néha modernebbnek mutatkozik a kórházi orvoslásnál. Modern alatt az új iránti nyitottságot értik elsősorban, az ember és a betegsége másfajta megközelítését. Ez persze más vonatkozásban egyáltalán nem új, hiszen a holisztikus szemléletet például az ókori görögök is vallották és alkalmazták.
A természetgyógyászatot, amelyik maga sem tekinthető egységes irányzatnak, a német nyelvhasználatban "Naturheilkunde"-ként ismerik - ez szó szerint megfelel a magyar természetgyógyászatnak -, az angolszász irodalomban "complementary and alternative medicine" (CAM) kiegészítő és alternatív gyógyítás a neve.
Hívek és kiátkozók
Egyes helyeken csak orvosi diplomával rendelkező személyek folytathatnak bármiféle gyógyító, így természetgyógyász tevékenységet is. Németországban ennek szellemében az orvosi egyetemeken csaknem minden természetgyógyászati ágat oktatnak. Nálunk is mind több orvos tanulja meg és gyakorolja, de a megfelelő szakvizsga és engedély birtokában orvosi diploma nélkül is lehet természetgyógyász prakszist folytatni.
A közvélemény egyes szereplői általában szélsőséges álláspontot foglalnak el a kétféle medicina megítélésében és e tekintetben a laikusok nem sokban különböznek a szakemberektől. Azok szerint, akik nem hisznek a természetgyógyászat valódi hatásában, csupán arról van szó, hogy minden beteg szívesen van olyanok társaságában, akik kedvesek, együtt érzőek, empatikusak. Márpedig a természetgyógyászok általában ilyenek. Nem sajnálják a betegtől az időt, felhívják a figyelmét arra, hogy a baj megszüntetése nagyrészt a saját kezében van. Miközben ezen erők mozgósítására hívnak fel, energiamezőkről, blokkokról, meridiánokról, auráról beszélnek, bevált bölcsességeket idéznek. Aztán zsebreteszik a honoráriumot, a folytatást pedig a beteg öngyógyító képességére bízzák.
Ez az ironikus leírás bizonyos értelemben talán még igaz is, de figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy sok beteg valóban meggyógyul.
Azt sem tagadhatjuk, hogy a "klinikai" orvoslás hatékonysága is igen sok kívánnivalót hagy maga után, szó sincs arról, hogy minden beteg, aki belép a kórház kapuján, garantáltan meg is fog gyógyulni. Van olyan eset, amikor a hivatalos medicina tehetetlen, a természetgyógyász mégis eredményt ér el. Igaz, a fordítottja is sokszor megesik.
A természetgyógyászatban sok ismert hatóanyagot, például gyógynövényeket, ásványokat bevált gyógyító technikákat, például akupunktúrát, kiropraktikát (csontkovácsolást) alkalmaznak, de nem hanyagolható el az ún. placebo hatás sem. Ez utóbbi olyan gyógyulást, vagy állapotváltozást jelent, amelyet nem előz meg a betegre gyakorolt fizikai hatás. Ilyenkor a páciensnek az alkalmazott gyógymódba vetett hite az egyetlen "valódi" erő.
Dupla vak kísérletek
A placebók gyógyerejét a klinikai orvoslásban sokan még ma is vitatják, tagadják. Ez azért különös, mert a gyógyszerkutatásban nap, mint nap alkalmazzák, nélküle az új szerek kifejlesztése már el sem képzelhető. Azt, hogy egy új gyógyszer mennyire hatásos, többek között azzal mérik, milyen eltérés van a betegek állapotában akkor, ha a szert, illetve hatóanyag nélküli, ún. placebo tablettát kapnak. A gyógyszerekbe vetett hit, vagyis a placebo-effektus olyan erős, hogy kiszűrésére a "dupla vak" kísérleteket használják, ilyenkor nemcsak a beteg, hanem a kísérletben részt vevő egészségügyi személyzet sem tudja, melyik beteg mikor melyik fajta tablettából kapott.
Vagyis nem vitatható, hogy a placebo-hatásnak jelentős szerepe van mindenfajta medicinában, ráadásul nem csak tablettákkal, hanem egy sor egyéb gyógyító technikával is el lehet érni ezt az eredményt. A természetgyógyászat nagy erőssége, hogy ezt a hatást tudatosan és igen hatékonyan alkalmazza a pácienssel való kapcsolatban. Nagy kérdés, miként lehetne ezt úgy integrálni a hagyományos medicinába, hogy ne veszítsen semmit erejéből.
