Természetgyógyászat és placebo-hatás - 2. rész

Aligha vitatja bárki, hogy gondolataink, az agyunkban lezajló események közvetlenül hatnak a testi állapotunkra: ha félünk, az erek összehúzódnak és elsápadunk, a szomorúságtól könnyek szöknek a szemünkbe, de miként zajlik mindez?

Az agy-test kapcsolat igen látványos a fájdalom érzékelésében és ennek enyhítésében.

Testünk is termel fájdalomcsillapítót

A torinói egyetem kutatója Fabrizio Benedetti azt próbálta kideríteni, hogy a placebo-hatást lehet-e befolyásolni valódi gyógyszer adásával. A kísérlet során önkéntesek karját a vérnyomásméréshez használt felfújható párnával annyira elszorították, hogy az már fájdalmat okozott. Ezt több napon át, naponta többször megismételték és minden alkalommal, morfinnal enyhítették a kísérleti személyek fájdalmát. Az utolsó napon, anélkül, hogy ezt közölték volna, a morfiumot sóoldattal helyettesítették s amint a várható volt, a hatástalan folyadék ugyanúgy enyhítette a fájdalmat, mint a valódi gyógyszer, vagyis a placebo-effektusműködésbe lépett. Ekkor egy naloxon nevű szert adtak a kísérletben részt vevőknek. Ez a vegyület blokkolja a szervezetben keletkező fájdalom-csillapító anyagok, az ún. endorfinok hatását. A kísérleti alanyok ezúttal heves fájdalmat éreztek, azaz a naloxon semlegesítette a placebo-effektus révén a szervezet által termelt saját fájdalom-csillapítók hatását.

Nem mindegy, milyen színű a tabletta

Téved azonban, aki azt hiszi, hogy a placebo-hatást bárki képes kiváltani a saját szervezetében, ez csupán a különösen gyakorlott, felkészült embereknek sikerül. Amióta az igen finom felbontóképességű computer tomográfok, a PET-k elterjedtek, több tudományos laboratóriumban dolgoznak a kutatók a placebo-hatás neuro-biológiai térképének elkészítésén. Reményeik szerint hamarosan egyértelmű bizonyítékok tanúskodnak arról, hogy melyik agyi területen, milyen változások mennek végbe, amikor "csak" hiszünk valamilyen szer, módszer, vagy akár személy gyógyító erejében.

Gyakorlati tapasztalatok természetesen már korábban is felhalmozódtak a placebo-hatással kapcsolatban. Egy brit reumatológus közleménye szerint, pl. a vörös színű fájdalom-csillapító kapszulák lényegesen hatásosabbak, mint amikor ugyanazt a hatóanyagot kék, zöld vagy sárga színű filmréteg fedi. Amerikai kísérletek azt igazolták, hogy a kék színű tabletták jobban nyugtatnak, mint az ugyanolyan hatóanyagú rózsaszínűek. Ha stimuláló hatást akarnak kiváltani, akkor célszerű minél élénkebb színezéket adni a tablettához. Igen jelentős placebo hatása van a márkaneveknek is: ha ugyanazt a vegyületet ismert gyógyszergyár termékeként adják be a betegnek, sokkal hamarabb mulasztja el a fejfájást, mint az összetételében teljesen azonos, márka nélküli készítmény.

Néhány évtizeddel ezelőtt, amikor a placebo-hatást még alig vizsgálták tudományos igénnyel, egy amerikai orvos érdekes megfigyeléseket tett egy akkoriban forgalomba került hangulatjavító gyógyszerrel kapcsolatban. A kansasi pszichiáter abból a szempontból csoportosította kollegáit, hogy miként nyilvánultak meg az új szerrel kapcsolatban. Néhány hónap elteltével arra a következtetésre jutott, hogy azok a kollegák, akik eleve optimistán, bizalommal kezelték az új gyógyszert, később sokkal jobb gyógyulási eredményekről számoltak be, mint akiknek komoly fenntartásaik voltak.

Ötvözhetők-e a módszerek?

A betegek érdeke egyértelműen az lenne, hogy mindkét medicinát akár ugyanabban az egészségügyi intézményben, a mainál olcsóbban és így talán hatékonyabban alkalmazzák. A valóságban persze ez egyáltalán nem olyan egyszerű. Egyes országokban a kétféle medicina ma még csillagászati távolságban van egymástól, úgy is mondhatnánk, a tűz meg a víz, és ezek az "elemek" nem ritkán egymás ellen is fordulnak.

Vannak azonban jó példák is: Nagy-Britanniában a National Health Service, az állami egészségügyi szolgálat az alternatív gyógymódok közül jó néhányat felvett a szolgáltatásai közé. A brit családorvosok mind nagyobb számban foglalkoztatnak rendelőikben aromaterapeutákat, akupunktőröket, herbalistákat, mind több orvos szerzi meg saját maga is az alternatív gyógymódokhoz szükséges képesítést.

Persze a folyamat nem problémamentes. A témával foglalkozók például azt vetik fel, hogy a klinikai és alternatív gyógyítás közelítése egyben kultúrák ütközését, az egészségről, betegségről alkotott eltérő nézetek összecsapását is jelenti, és ennek következtében akár mindkét oldalon csökkenhet a gyógyító erő. Van a kérdésnek anyagi vetülete is, hiszen a máris túlterhelt egészségbiztosítók valószínűleg nehezen viselnék el az új, időigényes egészségügyi szolgáltatásokat.

A fejlődés kritikája?

Persze egyes esetekben az alternatív gyógymódok olcsóbbak és ezzel bebiztosíthatják helyüket a finanszírozott eszközök között. A brit Medical Research Council tanulmánya szerint a deréktáji panaszok alternatív kezelése általában olcsóbb és hatékonyabb, mint a hagyományos kórházi gyógykezelés.

A hagyományos és az alternatív gyógyítás eltéréseit, gyakori konfliktusait elemzők szerint a két irányzat közötti szakadás bizonyos értelemben a fejlődés kritikájaként is felfogható. A gyógyítás történetében a szenvedő ember iránti őszinte figyelem, empátia, sőt szeretet valamilyen formában mindig része volt az orvos-beteg kapcsolatnak. Az elmúlt évtizedekben, a modern medicinában végbement, nagyszerű fejlődés nemkívánatos mellékhatása, hogy a szenvedő emberrel, mint érző lénnyel, sokkal kevesebbet foglalkoznak. A kétféle medicina rivalizálása remélhetőleg azzal az eredménnyel is jár, hogy a klinikai orvoslás, amelynek fegyvertára ma kétségkívül minden korábbinál hatalmasabb és eredményesebb, a beteg iránti személyes empátiát is felfedezi, vagy inkább újraéleszti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!