Allergológiai szempontból a parlagfű virágpora a legagresszívebb. A hazánkban nem őshonos gyomnövény hosszú évek óta megkeseríti az allergiások életét. Parlagfűből bőven van az egész országban, mint ahogy a rendszeres művelés alól kivont, "parlagon hagyott" földterületből is. A leginkább fertőzött részek általában építési területek, ugyanis a föld felásásával az itt lévő parlagfűmagok elkezdenek csírázni. Így a nagy építkezések - például az új autópálya-szakaszok - mentén egész "parlagfű-monokultúrák" láthatók. Általában augusztus közepétől virágzik legintenzívebben.
Rengeteg pici tüske
Magyarázatra szorul, miért is lett ez a növény a legagresszívebb allergén. Egyik oka ennek a rendkívüli szaporasága, hogy ma már szinte mindenhol megtalálható (ahol nem terem, például erdős vidékeken, oda a szél elviszi a pollenjét). A másik okot pedig a parlagfű pollenjének alakjában találhatjuk meg. Mikroszkóp alatt nézve ez ugyanis olyan, mint egy parányi vadgesztenye: hegyes kis nyúlványai vannak, amelyek a szembe, orrba, légutakba kerülve felsértik a nyálkahártyát. Ráadásul, a mostanában olyannyira szennyezett levegőből mindig kerülhet a pollen felszínére ólom, por, vagy egyéb szennyeződés is, így ez a mikrosérülés nehezen kezelhető kötőhártya, nyálkahártya-gyulladást okoz az arra hajlamosaknál.
A parlagfű rendszerint utak és vasúti sínek mentén, parlagon hagyott területeken, építkezéseken, árokpartokon, friss füvesítéseknél, nem megfelelően gyomirtott kapás kultúrákban, réteken és legelőkön fordul elő. Meleg éghajlatot, száraz talajt, nyáron pedig elegendő nedvességet igényel. Más, sűrűn növő növények környezetéből, fás területeken eltűnik. 400 méter felett csak ritkán fordul elő (bár Franciaországban már 1000 méteres tengerszint feletti magasságban is találtak). Minden egyes növény pollenszemcsék millióit szórja a levegőbe. Egy tő parlagfű egy év alatt 60 ezer magot is termelhet, melyek a talajban maradva akár harminc évig is csíraképesek maradnak.
Hajón érkezett
A parlagfű Európában nem őshonos, az első világháború után kezdett elterjedni, valószínűleg az Osztrák-Magyar Monarchia adriai kikötőibe érkező, parlagfűvel szennyezett gabonaszállítmányokkal került át az amerikai kontinensről. Az első fertőzött területek a kikötők körül, illetve az onnan elvezető utak és vasútvonalak mentén alakultak ki. Az éghajlati viszonyok hasonlóak voltak, mint a növény eredeti élőhelyén, Észak-Amerikában.
A parlagfű európai terjedése a második világháború utáni években felgyorsult, a kilencvenes években pedig riasztó ütemet vett fel. A parlagfű ma többnyire a közlekedési útvonalak mentén terjed. A főutak melletti keskeny sávban és a vasútállomások környékén különösen nagy számban található. Terjedhet még növényi magvakkal (elsősorban napraforgómaggal) és madáreledellel is.
Állítólag eredeti élőhelyén, Észak-Amerikában a vadbölények lelegelték ezt a növényt is, így kordában tartották a szaporodását. Hazánkban is voltak kísérletek arra, hogy az igénytelenebb növényevőkkel, a birkákkal illetve a kecskékkel legeltessék le a parlagfüvet, de ezek a próbálkozások nem oldhatták meg a problémát.
Senki sincs biztonságban
Hatásos ellenszere csak a folyamatos irtás, a földterületek rendszeres gyomirtása, kapálása, kaszálása, vegyszerezése, amire egyébként egyre szigorú önkormányzati rendeletek kötelezik az ingatlantulajdonosokat. Mérhető eredménye azonban csak a folyamatos, évente rendszeresen többször is ismételt munkának van, mivel a parlagfű földbe jutott "alvó" magjai több évtized múlva is csíraképesek maradnak.
Az irtást végző a szokottnál is nagyobb dózisban kapja a pollenszennyezést, ezért a parlagfű irtásának vannak óvó rendszabályai. Így például ne a család allergiára hajlamos tagja végezze, de az is viseljen orr- és szájmaszkot, aki úgy tudja magáról, hogy nincs pollenérzékenysége. A parlagfű irtásával nem szabad megvárni a virágzást, hanem lehetőség szerint még azt megelőzően kell elvégezni.
