Ezt a kolléganője mondta Editnek a cég ebédlőjében, miközben elmélyülten tanulmányozták a napi ajánlatot. A kolléganő csak a salátákat vizsgálgatta, Edit viszont azon vívódott, hogy bolognai spagettit vagy rakott káposztát egyen-e. – Amióta Amerikában jártam, nem vagyok hajlandó fogyókúrázni – mondta a salátát rágcsáló kolléganőjének –, mert ott láttam, hogy nagyon kövér nők is lehetnek csinosak és jól öltözöttek.
– Biztosan találkoztál mutatós duci nőkkel, de ne feledd, hogy Marcsi már ötvenes, nem az én kortársam, de nem is tiéd! Ő majdnem annyi idős, mint anyukám, aki a korához és a teltkarcsú alakjához illő szolid ruhákban jár dolgozni – kanyarodott vissza az eredeti témára a "Marcsi-szapulásra" vágyó kolléganő.
– Nincs igazad! A tengerészkék szűk nadrág vékonyítja, a "lebernyeg" pedig kék-fehér csíkos, tehát remekül illik egymáshoz a két darab. Szerintem Marcsi csinos, gusztusos, nem véletlen, hogy minden férfikolléga kedveli – ellenkezett Edit, aki szerette a "rosszul öltözködő" Marcsit. Kedvelte a humorát, a vagányságát, a gyors munkatempóját és a modern-ízléses öltözködését is. Ráadásul Edit néhány hete érkezett haza New Yorkból, ahová kutatómérnök férjét kísérte el egy kongresszusra. És ott hatalmas méretű amerikai lányokat-asszonyokat látott parányi sortokban, bokorugró miniszoknyákban, az ötvenkilósokat is kövérnek mutató török bugyogókban, ami eleinte felháborította, később nevetett, majd néhány nap múlva rájött, hogy a hiba nem a számára furcsán öltözködő amerikai nőkben van, hanem benne. Mert tele van előítélettel! Hiszen miért ne vehetne magára bárki bármit? Ki szabja meg, hogy kihez mi illik? Rendben van, a nemzetközi kongresszus búcsúvacsorájára sem ő, de az amerikai-német-francia-angol-cseh-japán-svéd-kínai nők egyike sem virított be miniszoknyában, de hogy ki mit visel a munkahelyén, az utcán a boltban? Saját döntés. New Yorkban az édesanyja története is eszébe jutott a farmernadrágról, ami a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben kizárólag a fiatalok viselete volt – az idősebb generáció irtózott tőle –, de ma már épp úgy hordja a hetven feletti dédnagypapa, mint az ötvenes nagymama.
E gondolatok hatására szomorúan nézett "pletykálkodásra" vágyó harmincas kolléganőjére. – A kormányhivatalokban előírják, hogy mit viseljenek a munkatársak, de mi nem vagyunk kormányhivatal, csak egy nemzetköri fuvarozó cég – jelentette ki némi éllel. – Nálunk nem írják elő, hogy negyvenöt vagy ötven felett csak konzervatív kiskosztümben lehet megjelenni! Amúgy én negyvenhat vagyok, négy év múlva ötven. Akkor majd megjegyzéseket teszel rám, hogy túl rövid a szoknyám az élemedett koromhoz?
A kolléganő sértetten nézett rá. – Én csak Marcsiról beszéltem! Arról, hogy ő túl kövér az öltözködési stílusához.
– Lárifári, a te mondókád arról szólt, hogy valakik – a fene tudja, kik – meghatározzák, hogy miként öltözködjünk, gondolkodjunk és éljünk – felelte Edit dühösen. – Fogalmad sincs arról, hogy a hülye előítéleteid nemcsak a divatról és Marcsi túlsúlyáról szólnak, hanem arról, hogy mindig meg kell felelni. De könyörgöm, kinek? Te vagy az etalon? A főnökünk? A kedvenc női lapunk? Az anyukánk? A barátnőnk? A férjünk?
Itt tartott a szónoklatában, amikor kivágódott az ajtó, és beviharzott Marcsi. – Halihó, lányok én is bekapok valamit! – kiáltotta feléjük, majd egy tányér szilvás gombóccal telepedett melléjük. – Imádom! – mondta nevetve –, közben megkérte a pultos Katikát, hogy egy adagot csomagoljon be, mert elviszi a férjének vacsorára. – Ma este biztos nem főzök otthon, hiszen most mondta a főnök, hogy tovább maradunk egy németországi szállítmány miatt. Próbáltam harcolni, hogy ez már a harmadik "bennmaradásunk", de ő nevetett. Azt mondta, jól áll nekem, ez a tengerész egyenruha, de az rosszul áll, hogy harcias vagyok, mint egy matróz...!
Néhány percig együtt nevettek-mérgelődtek, majd Marcsi az asztalra csapott. – Angyalom, tudj róla, hogy a harciasságom része volt az is, hogy megvédtelek az örökké pletykálkodó Rékával szemben! – fordult a fiatal kolléganőhöz. – Képzeld, azt mondta, figyelmeztesselek, hogy ne hordj kivágott pólókat! Mert ahol ennyi férfi dolgozik, nem helyes, ha egy nő szexi szerelésekben illegeti magát. Ne aggódj, helyre tettem! Megmondtam, hogy szép és fiatal vagy, azt viselsz, amit akarsz! – hadarta Marcsi jókedvűen, közben sehogyan sem értette, miért hálálkodik a kolléganő lángvörös arccal.
