Gyomor és szerelem

Aki járt már az olaszországi Jesolóban, tudja, hogy esténként olyan a széles főutca, mintha felvonulás, népünnepély, netán hatalmas tüntetés lenne. Nincs forgalom - este nyolctól nem hajthatnak be az autók.

A nyaralók tarka tömege birtokba veszi az úttestet meg a járdákat. Megtöltik a pizzériákat, a kávézókat, a fagylaltozókat – a vendéglősök nagy örömére – és a fényárban úszó boltokat is. Magyar, olasz, angol, német, osztrák, dán, svéd, spanyol, japán családok – a többség valószínűleg ki sem mozdul otthon a lakásából este kilenc után –, egymásba boruló szerelmespárok, andalgó nyugdíjasok, gyönyörűen kiöltözött szinglik – talán összejön valami ezen az estén… –, rengeteg gyerek. Bámulják a mutatványosokat, a zenészeket, a táncosokat, sétálnak, nevetnek, esznek, isznak, vásárolnak, mintha Jesolo lenne az egyetlen hely Európában, ahol nincs válság, ahol az emberek boldogan és gondtalanul élnek...

Az ötvennyolc éves Péter az unokája kezét fogva ácsorog egy bolt előtt, ahol "nonna" – mármint a nagymama – valamiféle ruhát próbál. A hétéves kisfiúnak be nem áll a szája, élvezi a felhajtást, Péter is gondtalanul bámulja a tarka tömeget. – Sétáljunk lassan tovább, nonna majd utolér minket – jelenti ki a gyerek váratlanul, mire a Péter csodálkozva néz rá. – Az előző estéken mindig megvártuk egymást, ne hagyjuk itt! – mondja, majd kíváncsian követi a gyerek tekintetét, mert sehogyan sem érti, miért kellene sietniük. Aztán a következő pillanatban észreveszi a sietség okát.

– Barátocskám, te csajozol! – kiáltja nevetve.

Nem messze tőlük egy nyolcéves forma szőke kislány gördeszkázik boszorkányos ügyességgel. Hajlik előre, hajlik hátra, sebesen megkerüli a szüleit és a testvéreit – lobognak a szőke copfok –, aztán majd’ minden kunszt után lopva Péter unokájára néz, lesi a hatást, ami nem marad el... A kisfiú leplezetlen elragadtatással bámulja a copfos produkcióját, ám, amikor a kislány felé integet, zavartan elfordul. Ebben a percben érkezik a csinos, és a hely szelleméhez illően jókedvű nagymama – kezében "zsákmányával", egy új fürdőruhával –, és azonnal átlátja a helyzetet.

– Kicsikém, a kislány neked produkálja magát, menj oda, ismerkedj meg vele! – mondja az unokájának, mire a gyerek megbotránkozva néz rá.

– Mit képzelsz?! Hogy ismerkednék meg vele? Ő biztosan olaszul beszél, én meg magyarul.

– Akkor legalább integess neki vissza! – biztatja tovább a nagyi, de a gyerek mérges lesz. – Azt mondtátok, hogy eszünk pizzát, és én nagyon éhes vagyok!

– Együnk, az legalább meglátszik rajtunk! – nevet nagyot Péter, aki eddig csöndben figyelte az eseményeket, majd előre tessékeli a feleségét és az unokáját, hogy együtt vonuljanak be a sarki pizzériába. Szerencséjük van, épp szabad a kerthelyiség utcára néző asztala, ahová gyorsan letelepednek.

Eközben a copfos tovább rója a köreit, ám amikor észreveszi, hogy a kis lovag eltűnt a pizzériában, visszakanyarodik, hogy Péter unokája jól láthassa, mit tud ő... A fiúcska szájtátva bámulja a lányt, majd amikor felharsan a kislány édesapjának erős hangja – "Carla!" –, szomorúan néz a gördeszkás csoda után, aki szófogadóan ered a családja nyomába.

– Anyámasszony katonája voltál – állapítja meg Péter, miután megrendelte a pizzákat.

– Papa, nem érted, hogy a lány olasz volt, nem tudtunk volna beszélni – feleli a gyerek gondterhelten. – Én tudok olaszul, tolmácsolhattam volna – replikázik Péter, mire a felesége mérgesen néz rá.

– Most már elég! Épp te nevezed ezt az okos-szerény gyereket anyámasszony katonájának? Te, aki nem merted kimondani, hogy házasodjunk össze? Nem én célozgattam hónapokon át, hogy ideje lenne már az esküvőnek? Nem én cipeltelek egy ékszerbolt elé, és mutattam meg neked, hogy melyik jegygyűrű tetszik nekem? – Így volt valamikor az időszámításunk előtt – feleli Péter röhögve. – Szóval azt akarod ezzel mondani, hogy az unokánk hasonlít rám?

– Éppolyan gátlásos, mint te voltál – vágja rá a nagymama, majd csöndesen morogja maga elé. – Uramisten, milyen tutyimutyiak a férfiak...!

– Mit mondasz? – kérdezi Péter.

– Ó, csak azt, hogy régen kihalt volna az emberiség, ha nem a nők irányítanák a világot... – feleli a nagymama, majd ránéz a férjére, és a következő percben betölti a pizzériát a hangos nevetésük, ami nemigen érdekli az unokájukat. Ő elragadtatott arccal tömi magába a sonkás pizzát. (Győz a gyomor a szerelem felett).

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!