Az első öt perc elteltével a szakemberek csodálkozva néznek egymásra. Ők súlyos családi drámákhoz szoktak, ám e házaspár békés összhangban üldögél velük szemben. A nő megérzi a meglepetésüket, tehát kérdés nélkül is közli a jövetelük okát. – Mi összeillő párnak tűnünk, csakhogy van az életünknek egy harmadik szereplője is: a fiunk. No, ő az, aki miatt gyilkos veszekedések törnek ki otthon, és én már a válás gondolatával foglalkozom – mondja, miközben a szeme könnyel telik meg.
– Én is – jelenti ki komoran a férfi.
– Akkor beszélgessünk a fiukról! – mondja az egyik mediátor.
– Együtt lehetetlen – tiltakozik a férj. – Két perc múlva üvöltözni fogunk, és hazafelé majd szégyelljük magunkat.
– Azt szeretnénk, ha először külön-külön hallgatnának meg minket – mondja a feleség fojtott, könyörgő hangon. Aztán egyedül maradva – miközben a férje a folyosón sétál – kisimulnak a vonásai, mosoly ragyogja be az arcát, majd egy tökéletes fiatalembert mutat be a mediátoroknak. Huszonöt esztendős, ötödéves közgazdászhallgató, jóképű, intelligens, kiváló humorú, de közben komoly, lelkiismeretes, zárkózott. – Ez a gyerek olyan tehetséges, hogy én nem is foglalkozom azzal, milyen területen stoppol majd le diplomázás után. Ha számviteli területre kerül, aratni fog, mert zseniális matematikából, ha kommunikációval kapcsolatos munkát kap, szintén első lesz, mert kiváló a verbális készsége, de ha nemzetközi kapcsolatokkal akar foglalkozni, akkor majd rátanul egy kicsit, és néhány éven belül nagykövet lesz, ha akar. Megéltem már ötvennégy évet, de hozzá hasonló tehetséget még soha nem láttam.
– A férje nem tartja a fiukat kiugró tehetségnek?
– Büszke az eszére, de féltékeny rá – vágja rá azonnal, mire a mediátorok, egyelőre keveset értve, behívják a férfit.
– A kölyök nem Einstein, de elég tehetséges – kezdi a férj, majd kérdezni sem kell, dől belőle a szó. – Csakhogy elkényeztetett majom, aki élősködik az anyján, és nem férfi!
– Homoszexuális?
– Dehogy! Szeretik a lányok a melankolikus fazonját. De a mi fiunknak fogalma sincs az életről, a pénz értékéről meg arról sem, hogy a szülei mennyit dolgoznak a megszerzéséért. Egy leendő közgazdász, akit az anyja soha nem küldött el a boltba! Szerintem gőze sincs arról, mennyibe kerül egy kiló kenyér. Önök elképzelni sem tudják, hogy éltünk mi annak érdekében, hogy ő tanulni tudjon. A feleségem tálcán vitte be neki a reggelit – nekem soha! –, minden áldott nap kikészítette a ruháit, a gatyáit is kivasalta, és csak azt ettük, amit ő szeret. Ha elsóhajtotta magát, hogy jó lenne egy új laptop, a feleségem a megkérdezésem nélkül kivette a számlánkról a pénzt, és másnap megvette.
– Lehet, hogy nem is a fiával, hanem a feleségével van gondja?
– Az asszony csak egy őrült anya. De a fiunkból önző disznó lett! Nem szülőnek, hanem élő-lélegző pénztárcának néz minket. Tizennyolc éves korában kapta meg az első kocsiját, húszévesen megörökölte a nagyanyja lakását, ami a feleségem szerint kicsi. Az én anyámnak jó volt egy életen át! Tíz év múlva egy koldusszállón fogunk lakni, mert a feleségem a házunkat is eladja majd, ha a fiunknak egy komolyabb beruházáshoz támad kedve.
– Szeretnénk a következő alkalommal találkozni a fiukkal – mondják a mediátorok, amikor ismét négyesben vannak.
– Lehetetlen – vágják rá azonnal. – A fiunk egy németországi egyetemen tanul, csak nyáron jön haza.
– Akkor legalább felhívnánk telefonon, ha önök beleegyeznek.
Aztán másnap este jókedvű fiúhang csendül a vonal végén. – Igen, ráérek, állok rendelkezésükre. Hogy mi...? Mediációba mentek a szüleim? Ideje volt. Amióta eljöttem – ennek már négy és fél éve –, ölik egymást. Miattam??? Ne vicceljenek! Én csak amolyan kisülés vagyok. Mint amikor összedugják a pozitív és negatív pólust… Soha életükben nem mondták ki, mi bajuk egymással, csak játszották a szuperpárt a zseniális gyerekükkel. Hogy én zseni vagyok-e? Egy fenét! Jól tanulok. Ennyi. De ha már mediálnak velük, segíthetnének nekem előkészíteni a terepet. Már egy éve összeköltöztem egy német lánnyal – ők nem tudják –, valószínűleg feleségül veszem, mert remekül megvagyunk. Tanulunk, dolgozunk, sok a barátunk. Nem megyek haza. És már most, diplomázás előtt van két kiváló állásajánlatom!
– Hogy mondjuk meg ennek a párnak, hogy a "kisülés" kilép a buliból? – kérdezte később az egyik mediátor.
– És miként fogják feldolgozni, hogy már csak magukban kereshetik a hibát? – nézett rá töprengve a másik.
