Arthrózis (porckopás) tünetei és kezelése

Az elnevezés gyűjtőfogalom: artrózis, osteoarthrosis, az angolszász szakirodalomban osteoarthritis névvel illetik. Az artrózis a végtagok vagy a gerinc kisízületeinek megbetegedése, melynek következtében a csontot borító porc elvékonyodik, "kopik". Degeneratív ízületi betegségnek is nevezik.

Nagyon gyakori betegség: a lakosság 20-25 százalékánál okoz panaszokat. A röntgenfelvételen látható elváltozások azonban ennél gyakoribbak. A betegség típusosan 50 éves kor után kezdődik és főleg a nőket érinti, bár ritkán már 20-30 éves korban is kezdődhet. A betegség gyakorisága az életkorral nő - 75 év felett csaknem mindenkit érint -, ennek ellenére mégsem tekinthető a porc egyszerű elöregedésének.

1. Primer formáról beszélünk akkor, ha kiváltó okot nem tudnak igazolni az orvosok. Ez a forma képezi az artrózisok döntő többségét.


2. Szekunder forma esetén mindig található valamilyen kiváltó ok vagy hajlamosító tényező, ezeket úgynevezett artrózist megelőző állapotoknak is nevezik. Ilyenek lehetnek:


• Veleszületett fejlődési rendellenességek, amelyek az ízület anatómiai vagy működési elváltozásával járnak; ilyenek például az alsó végtagok eltérő hosszúsága, a csípőficam, általában az ízületi felszínek bármilyen egymáshoz viszonyított egyenetlensége, a tengelyeltérések (pl. X állású térd) és az ízületi lazaság.


• Balesetek után visszamaradó állapotok vagy munkaköri - például vibrációs - ártalom a légkalapáccsal dolgozóknál. A sérülések jelentős részében az ízületi felszíneket nagy erőhatások érik, és gyakran ennek csak késői következményeként jelentkezik az artrózis.
• Egyes betegségek következtében, mint anyagcsere betegségek (például köszvény és chondrocalcinosis), endokrin betegségek (például diabetes, hypothyreosis, akromegalia vagy klimax) következtében is kialakulhat arthrózis.


• További ok lehet az elhízás vagy tartós mozgáshiány, a túlzott fizikai igénybevétel (például sportolók, favágók, bányászok esetében), a hideg és nyirkos éghajlat.

A betegség diagnózisa elsősorban a jellemző tüneteken, az ún. fizikális orvosi vizsgálaton és a röntgen leleten alapul. Specifikus laboratóriumi eltérések nincsenek, ezek egyéb eredetű ízületi fájdalom elkülönítésében játszanak szerepet.

A röntgenvizsgálattal kimutatható eltérések:

1. Az ízületi rés lelapulása.


2. A porc alatti rétegben lévő meszesedés.


3. Az ízület peremszélén csontos felrakódások alakulnak ki.

Korai stádiumban már mutat elváltozásokat az ízületi ultrahangvizsgálat, valamint az MRI-vizsgálat is.
Ezek gyakran szükségesek például a kéz kisízületeit érintő artrózis elkülönítésében az "igazi" köszvénytől és a sokízületi gyulladástól (rheumatoid arhritis).

A legfontosabb tünetek:

1. Az ízület mozgásra jelentkező fájdalma.


2. Az úgynevezett indítási fájdalom, amikor például nehéz ülő helyzetből felállni. Erre szokták mondani, hogy majd "bejáródik".


3. Az ízület mozgásterjedelmének beszűkülése.


4. Az ízület nyomásérzékenysége, eldeformálódása, időnkénti melegsége, duzzadtsága, "ropogása".
   A porc pusztulása miatt ugyanis az ízület mozgása beszűkül, az ízület zsugorodhat és deformálódhat.

Az artrózis fájdalommal és merevségérzéssel kezdődik, sokszor csak fokozatosan alakul ki, hónapok, évek alatt. A fájó ízület meg is duzzadhat, és ez fokozódik a fizikai tevékenységek után, illetve a nap végére, míg korán reggel vagy pihenés után az ízületi merevség jellemző. A fájdalom terhelés következtében fokozódik, pihenéskor szűnik, de olykor az éjszakai fájdalom miatt a betegek nem tudnak aludni. Pihenés (fekvés, ülés) után az ízület merev, ami 5-10 perces mozgás után megszűnik ("bejáródik az ízület"). Súlyos esetekben az ízületet mozgató izmok elgyengülnek, sorvadnak a kímélet miatt (például a térdartrózisos beteg combja elvékonyodik), különböző funkciók - így a járás vagy fogás - károsodnak. Gyulladás esetén az ízület (térd stb.) meleg, duzzadt, folyadék is tapintható benne, ez rendszerint fokozott fájdalommal jár. A már kialakult betegségben a nyirkos idő fokozhatja a fájdalmakat.

A kopásos elváltozások röntgennel jól kimutathatók, azonban a kopás nagysága nem feltétlenül áll arányban a panaszokkal.

Leggyakrabban a kéz, a csípő és a térd, valamint a gerinc ízületei betegszenek meg.

A kezek kisízületeinek artrózisa gyakoribb középkorú nők esetében és gyakran családi halmozódást mutat ("bütykös kézujjak"). Először duzzadtak, nyomásérzékenyek, esetleg pirosak lesznek, később fájdalmatlan duzzanatok alakulnak ki az ujjak végén.

A térdartrózis idősebb korú nőknél fordul elő gyakrabban, különösen, ha túlsúlyosak. A járást kifejezetten korlátozhatja mind a fájdalom, mind az ízület deformitása.

A csípő-artrózisban a panaszok lassan, fokozatosan alakulnak ki. Fiatalabb korban az artrózis veleszületett csípőficam, gyermekkori combfej-elhalás, serdülőkori combfej-elcsúszás után alakulhat ki, míg idősebb korban törések hajlamosítanak rá, de gyakoribb az előzmények nélküli, elsődleges forma. A csípőfájdalom oka lehet még az ízület körüli tömlők gyulladása -a burzitisz. Mivel a combfej vérellátása igen sérülékeny, traumák miatt könnyen károsodik, ami a combfej elhalásához vezethet. Ez a forma férfiakon gyakran fiatalabb életkorban is, túlzott alkoholfogyasztás miatt jelentkezhet. A vezető tünet általában a csípő fájdalma, merevsége és a sántítás. A fájdalom legerősebben a lágyék területén lép fel, de sokszor a far vagy a térdek felé sugározva jelentkezik. A kezdetben állás vagy járás közben megjelenő fájdalom később már pihenésre sem enyhül. A csípő mozgása vizsgálatkor minden irányban korlátozott, végül annyira beszűkül, hogy a beteg akadályozott lesz a járművekre való fel- és leszállásban, a járásban, az öltözködésben, így lassan az önálló életvitel lehetősége megszűnik.

A gerinc vonatkozásában a csigolyákat összekötő ún. csigolya közti kisízületek artrózisa (spondylózis vagy spondylarthritis) nagyon gyakori, talán a gerinctáji fájdalmak és mozgásbeszűkülés leggyakoribb oka.

Általános javaslatként fontos az ízületek terhelésének, túlterhelésének csökkentése: túlsúlycsökkentés, rendszeres testmozgás, mely minden ízületet egyformán terhel (úszás, kerékpározás), napi 15 perces gyógytorna. A végtagok hosszkülönbségének - mely egyébként a népesség 10 százalékánál fordul elő - kiegyenlítése cipőmagasítással történik. Korai szakaszban, amikor még nincs jelentős porckárosodás, porcerősítő gyógyszereket alkalmaznak. Nagyon fontos a rendszeres gyógytorna, kiegészítve időnként egyéb fizioterápiás eljárásokkal (fürdő, elektroterápia, stb.). A beteg ízület védelmét szolgálja a tehermentesítés: fogyás, segédeszközök használata, amit nem szabad szégyellni. Kerülni kell a túlzott fizikai megterhelést (futás, leugrás, nagy emelkedőn vagy lejtőn való járás). Egyik legjobb mozgásterápia az úszás. Heveny fájdalom, ízületduzzanat esetén a nem szteroid gyulladáscsökkentők, jegelés, borogatás, pakolások javasoltak. Szükség esetén, 1-2 alkalommal, nem kúraszerűen sor kerülhet gyulladáscsökkentő szteroid-injekció beadására is. A gyógyszeres kezelésben használt szerek:

• Az úgynevezett "egyszerű" fájdalomcsillapítók (pl. paracetamol tartalmú készítmények)


• Az úgynevezett "nem szteroid gyulladáscsökkentők". Ezek, különösen a tablettás formák számos problémával járnak, például a fájdalomcsillapító hatás következtében a beteg jobban terheli ízületét, és a csökkent értékű ízületi porc további károsodását eredményezi. Gyakoriak a mellékhatások. A hatóanyagok elsősorban gyomor panaszokat okoznak, más gyógyszerek, például a véralvadásgátlók, az antidiabetikumok, a vérnyomáscsökkentők hatását befolyásolják. A kúp készítmények és injekciók mellett gyomorbántalmak ritkábbak, de értelemszerűen tartósabb adásra nem alkalmasak. A kenőcsök, gyógyszeres, hideg és meleg pakolások számtalan formája ismert.


• Az ízületbe vagy köré szteroid vagy porcregeneráló injekciók adhatók, sor kerülhet az ízület lecsapolására (punkció) is.


• Az úgynevezett porcvédő, porcregeneráló gyógyszerek a porc lényeges összetevőit képező anyagokat, glukózamin-szulfátot és kondroitin-szulfátot tartalmaznak.

Műtéti megoldások

• Az úgynevezett megelőző műtétekhez tartoznak például ízületi tengelyeltérés esetén a korrekciós osteotomiák - a csont vésésével járó műtétek. A veleszületett vagy szerzett hajlamosító állapotok megoldásai műtéti beavatkozással - tengelykorrekció, stabilizálás, stb. - sokszor nagy dilemmát jelentenek.


• Gyakori és kíméletes műtéti technika az artroszkópia, melynek során csupán egy "csövön keresztül" végzik a műtétet, ami lehet csupán az ízület "kitisztítása".


• A súlyos esetekben, amelyek nagyobb deformitást, munka- és járásképtelenséget okoznak, csak az ízület eltávolításával és "műízület" (protézis) beültetését célzó műtéttel lehet segíteni. Leggyakrabban a csípőbe vagy a térdízületbe, speciális esetekben váll, kéz kisízületbe, igen ritkán könyökbe, bokába ültetnek be protézist. Az ízületi protézisek különböző típusai és különböző műtéti technikái léteznek, vannak csak ízületi felszínt pótló, illetve teljes protézisek. A műtét megválasztása egyedi, a döntés az operáló orvos feladata. Tudnunk kell, hogy mai ismereteink szerint a protézis élettartama 15-20 év, ezért a 60 éven felüli életkor a legkedvezőbb a beültetésre, de szükség esetén fiatalabbaknál is elvégezhető.


• A protézis behelyezése mellett újabb műtéttípusok is polgárjogot nyernek. Ilyen a porcplasztika, melynek során az elpusztult porc helyére kis "porcszigeteket" ültetnek be.

Az artrózis nem gyógyul meg, időről-időre kezelésre szorul, bár a már kialakult folyamat sem okoz minden esetben panaszt. Biztos eljárásunk nincs a betegség gyógyítására, de a folyamat lassítható vagy megállítható. Az egyénre szabott, az adott elváltozásnak és az állapot súlyosságának megfelelő, többnyire az úgynevezett komplex terápia hozhatja a lehető legjobb eredményt.

Az artrózis terápiájában fő szerepe az úgynevezett "primer" vagy elsődleges prevenciónak kellene lennie. Ennek részei többek között a beteg és a család felvilágosítása, az ideális testsúly elérése és annak megtartása, a megfelelő mozgás, aktivitás biztosítása, általában az úgynevezett megelőző, kiváltó okok célzott kezelése. A helyes, ésszerű életmód, a túlterhelés kerülése, a megfelelő pihenés biztosítása. Optimális lenne a mozgásszervi szűrés is, a minél koraibb felismerés, ezek alapján pedig a célzott gyógytorna megkezdése vagy adott esetben az időben elvégzett korrekciós műtéti beavatkozás. Megfelelő pályaválasztással, illetve munkakör-változtatással az állapot romlása megállítható, illetve lassítható.