Szúnyog
Az egyik legnagyobb hatású fertőző betegség a történelemben
Amikor a történelemre legnagyobb hatást gyakorló fertőző betegségekre gondolunk, a pestis, a kolera vagy éppen az influenza jut eszünkbe. Pedig a sárgaláz is komolyan befolyásolta a történelmi eseményeket, például a Panama-csatorna építését vagy Napóleon világuralmi törekvéseit.
A szúnyogokon keresztül állítanák meg a Zika-vírust
A Cornell Egyetem friss kutatási eredményei szerint a hím Aedes aegypti szúnyogok genetikai jegyei szex közben befolyásolják, hogy mely gének lesznek be- vagy kikapcsolva a nőstények szaporodási szerveiben a párosodás után, beleértve a vérfogyasztást, a petefejlődést és az immunvédelmet is.
Nyugat-nílusi vírus Magyarországon: korlátozzák a véradást
A szlovák egészségügyi hatóságok aggódnak a magyarországi járványügyi helyzet, pontosabban a nyugat-nílusi vírus miatt. A Nemzeti Transzfúziós szolgálat rendelkezése szerint 28 napig nem adhatnak vért azok, akik Magyarország öt megyéjében akár csak egy napot is eltöltöttek. A hazai szakember szerint nincs veszély, bár valóban jelen van a vírus Magyarországon.
Rendkívül fertőzött kullancsok
A kellemes séták, nagy biciklitúrák, strandolások és az erdőben eltöltött piknik délutánok idilli világát a rovarok azonban rendkívül meg tudják keseríteni. Éppen ezért időben fel kell készülni a védekezésre, hiszen minden esetben a megelőzés a legjobb döntés.
Gyógyszerkereső
Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.