Sbo
"A betegek nem lesznek ellátva"
Ahogy arról korábban a Házipatika.com beszámolt, hamarosan működésképtelenné válhat a Honvédkórház sürgősségi centruma - ez egy kiszivárgott belső levélből derült ki. Most pedig nyilvánosságra került az orvosi beosztás is, amely szerint már szeptemberre sem sikerült kellő számú orvost találni a műszakokra.
Sorra mondanak fel az egészségügyben
A munkahelyén tapasztalható körülmények miatt nem tud tovább felelősséget vállalni saját és az ott dolgozók munkájáért, ezért szeptember elsejével visszaadja megbízását egy vidéki kórház sürgősségi betegellátó-osztályának (SBO) főnővére - erről ő maga írt Facebook-oldalán egy nyilvános bejegyzésben.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Súlyos belső sérülést és elzáródást okozhatnak ezek a gyöngyök – Ne add oda a gyereknek!
Súlyos egészségi kockázat miatt visszahívnak egy Magyarországon is elérhető vízgyöngykészletet. Az apró gyöngyöket a gyermekek könnyen lenyelhetik, a szervezetben pedig többszörösükre duzzadhatnak, ami akár életveszélyes bélelzáródáshoz is vezethet.
Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.