Orr
Mit szagoljunk, hogy szagoljunk?
Öt érzék, öt érzékszerv, és sokan talán nem a szaglást gondoljuk közülük a legfontosabbak. Pedig semmi sem válthat ki olyan mélyről jövő érzelmi reakciókat, mint a gyermekkorunk vagy az első szerelmünk illatának emlékei. Hogy miért? Szagoljunk bele!
Akik az orrukkal látnak
Mit szólna ahhoz, ha olyan szaglása lenne,hogy meg tudná mondani valakiről este, hogy milyen tusfürdővel tusolt reggel és milyen étteremben ebédelt délben? Felismerne több száz illatot egymás után? Ami nekünk varázslat,az a parfümőrök hétköznapi valósága.
Gyógyszerkereső
A Dunántúlon a szakadozott felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra lehet számítani, kisebb csapadék legfeljebb nyugaton, kevés helyen fordulhat elő. Keletebbre derült, napos, száraz idő ígérkezik. Estétől délnyugat felől vastagabb, összefüggőbb felhőtakaró érkezik, a Dunántúlon és a középső országrészben egyre nagyobb területen beborul az ég, ekkortól délen és a középső országrészben helyenként már számítani lehet kisebb esőre, záporra. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 13 fok közötti értékeket mérhetünk.