Maszk
Maszkviselés: mi igaz, és mi ferdítés?
Sokan rettegnek a maszkhasználattól, képesek elhinni, hogy tüdejük emiatt nem jut elég oxigénhez. Viselése persze kellemetlen, irritálja az arcot, az orrot, bepárásodhat a szemüveg, egyesek pedig rosszabb hallásra is panaszkodnak. Viszont ennél nagyobb gondot a maszk nem okoz, megszokható, a vírusfertőzés terjedését pedig megelőzi. Megnéztük, mi okozza a kellemetlenségeket és hogyan lehet azokat kivédeni.
Miért jó a szelepes maszk? (x)
A maszkviselés az előírások és az egészségünk védelmének jól felfogott érdekei miatt általánossá és egyben meglehetősen színessé vált. Ez nem csak a maszkok megjelenésére, hanem védelmi képességeire és komfortjára is igaz. Érdekes módon viszonylag kevés a szelepes maszk, pedig ennek a megoldásnak számos előnye van.
Koronavírus: a legjobb és legrosszabb maszkok
A koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatban az egyik legfontosabb és leghatékonyabb módszer - a gyakori és alapos kézmosás, illetve a társadalmi távolságtartás mellett - az, ha maszkot viselünk. Ugyanakkor még mindig csak korlátozott mennyiségű információ áll rendelkezésünkre azzal kapcsolatban, hogy milyen fajtát érdemes viselni, illetve hogy melyik típus mennyire hatékony.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Súlyos belső sérülést és elzáródást okozhatnak ezek a gyöngyök – Ne add oda a gyereknek!
Súlyos egészségi kockázat miatt visszahívnak egy Magyarországon is elérhető vízgyöngykészletet. Az apró gyöngyöket a gyermekek könnyen lenyelhetik, a szervezetben pedig többszörösükre duzzadhatnak, ami akár életveszélyes bélelzáródáshoz is vezethet.
Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.