Magyar Orvosi Kamara
Így reagált az orvosi kamara az új abortusz-szabályozásra
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint a művi terhességmegszakítással kapcsolatos új szabályozás nem ellentétes a kamara érvényes etikai kódexével és annak alapelvével. Jelezték ugyanakkor, hogy az új szabályozás megjelenését nem előzte meg sem társadalmi vita, sem szakmai egyeztetés.
"Sem a gazdag, sem a szegény nem kap megfelelő ellátást"
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, Kincses Gyula egy konferencián azt mondta, az egyre növekvő magánfinanszírozást a magánegészségügyben kiegészítő biztosítássá kell alakítani. Ehhez meg kellene határozni az állami csomagok tartalmát is, hogy mi jár, mi nem jár.
Gyógyszerkereső
A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.