Kötszerek
Okos kötések ellenőrzik a sebek gyógyulását
A sebkezelés története egybeforrt az emberiség történelmével. Egy Kr. e. 2200-ból származó, azaz négyezer évesnél is bőven idősebb agyagtábla írja le először a három gyógyító lépést, azaz a sebek kitisztítását, a gyógyító pakolások elkészítését és a seb bekötözését. Ehhez az okos kötések hozzáteszik a gyógyulás kontrollálását is.
Jönnek az okos kötszerek
Az okos kötszerek olyan biomedikai eszközök, amelyek képesek befedni, de elektronikusan is figyelni a nyílt sebeket a szövetkárosodás megfékezése érdekében. Az új típusú kötszerek klinikai tesztjei néhány hónapon belül elkezdődhetnek, és siker esetén jelenetős segítséget adhatnak a betegeknek a gyorsabb, biztonságosabb felépüléshez.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Ez az esti szokás a magas intelligencia jele a pszichológus szerint – Az elalvást is megkönnyíti
Egy pszichológus szerint van egy egyszerű esti szokás, amely a magasabb intelligenciájú embereknél gyakrabban fordul elő: az elalvás előtti olvasás. Ez nemcsak az elmét tarthatja formában, hanem a jobb alváshoz is hozzájárulhat.
A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.