Koronavírus Lombardia
Koronavírus: már tavaly megjelenhetett Európában
Egy friss tanulmány bizonyítékot talált az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) megjelenésére Milánó környékén 2019. december elején. A minta három hónappal korábbról származik, mint amikor az első koronavírusos esetet azonosították hivatalosan Olaszországban.
Koronavírus: kritikus a helyzet Olaszországban
Az utóbbi huszonnégy órában ismét majdnem kétszázzal, 1016-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság csütörtök esti tájékoztatója szerint. Eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma több mint kétezerrel 15 113-ra nőtt.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Nem csak a zöld tea hasznos: 7 antioxidánsban gazdag ital, amely védi a károsodástól sejteket
Bár a szervezet maga is termel antioxidánsokat, érdemes étrendünkben is helyet adni az ezekben gazdag ételeknek és italoknak. Mutatunk 7 antioxidánsban gazdag italt, amely támogatja az egészséget.
Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.