Koronavírus Kezelése
Koronavírus: sok a furcsaság a "tüdővitamin" körül
Több lap is foglalkozott egy magyar "tüdővitaminnal", amit állítólag a kiskunhalasi járványkórházban is alkalmaztak COVID-19 betegeknél. Az említett járványkórház viszont május óta zárva van, de amikor épp működött, akkor sem adtak a betegeknek ebből a készítményből, amelynek gyógyhatását sem igazolta eddig senki.
Kínában nem gyárthatják a Pfizer COVID-gyógyszerét
A világ 95 országában engedélyezi a Pfizer a koronavírus ellen kifejlesztett, szájon át szedhető gyógyszerének gyártását, így az emberiség 53 százaléka közvetlenül is hozzáférhet majd a pirulához. Egyes országokat azonban kizártak a gyártási engedélyből.
Gyógyszerkereső
A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.