Interjú
"A beteg addig válogatott a vakcinák között, míg elkapta a vírust és meghalt"
Hogyan győzhetünk le egy újabb járványt? Kutatások híján honnan fogják tudni a keleti vakcinával oltottak, hogy kellhet nekik 3. dózis? Mire számíthatunk a COVID utáni egészségügyben itthon? Mi a helyzet a koronavírus-mutációkkal? Interjú Szekanecz Zoltán immunológus professzorral.
"Iszonyatosan túlterheltek az osztályok"
Egy budapesti sürgősségi osztály rezidens orvosával beszélgettünk a szakma árnyoldalairól, a hétköznapi nehézségekről. Tekintve, hogy érzékeny témákat is érintünk, nem áruljuk el, melyik kórházról van szó, és az orvosunk nevét is megváltoztattuk. A Dr. Dániel Róbert álnevet szántuk neki interjúnkban.
A bűntudattal megbirkózni a legnehezebb
Edit gyakorlott otthonápolónak tekinthető, hiszen édesanyját, majd édesapját is otthon gondozta egy-egy ideig. A legnehezebb számára az érzelmi teher megélése volt, de a kapott segítség (olyanoktól is, akiktől nem várta) átlendítette a holtpontokon.
A patológus és a színész: mindent a Kulka-testvérpárról
Prof. dr. Kulka Janina az emlődaganatok patológiai vizsgálatának specialistája, a Magyar Patológus Társaság elnöke: gyerekkorában többször állt színpadon amatőr színészként. Öccse, Kulka János az ország egyik legismertebb színművésze. Kik ők valójában?
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Kiderült: ennyi lépést kell megtenni naponta az Alzheimer-kór kockázatának csökkentéséhez
Egy új, tizennégy évre kiterjedő tanulmány a fizikai aktivitás szintje és az Alzheimer-kór kulcsfontosságú markereinek kapcsolódását vizsgálta. De vajon lehetséges visszafordítani, vagy legalább csökkenteni a romlást?
Északkeleten helyenként lassan javulnak a látási viszonyok, eközben nyugat felől továbbra is fátyolfelhőzet érkezik, mely eleinte északon, majd határozottabban délutántól kezd el vastagodni a felhőtakaró. Estig nem valószínű csapadék. A délkeletiről keletire, majd északiasra forduló szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, ennél pár fokkal alacsonyabb értékeket északkeleten mérhetünk. Kezdetben melegfronti, majd estétől hidegfronti jellegű változás valószínű - ez a kettősség különösen megterhelő lehet a frontérzékenyek számára.