Most sem pihen az ágyat az anyukáknak akció kitalálója

Tavaly ágyak és klímák beszerzésével próbált javítani az egészségügyi ellátás színvonalán, idén a koronavírus elleni harcot igyekszik segíteni akcióival Orosvári Zsolt.

Orosvári Zsoltot talán be sem kell már mutatni Magyarországon, hiszen, ha annyit mondunk, ő volt az, aki elindította az #ágyatazanyukáknak és a #klímátakórházakba mozgalmakat, melyekben aktívan részt is vett, akkor már mindenki tudja, kiről van szó. Előbbi ötlete akkor támadt, amikor a most 4 éves Panni lánya kórházba került, s ott látta, hogy sokszor a földön alszanak az anyák a gyermekeik mellett. Ezt orvosolandó juttatott el az akció révén több száz összecsukható ágyat a gyermekeket ellátó egészségügyi intézményekbe. A tavaly nyári akciójához viszont már a Magyar Kórházszövetség felmérése adta neki az ötletet, melyből kiderült, a betegszobák 98 százalékából hiányzik a klíma. A sárbogárdi apuka akkor sem tétlenkedett, így aztán nem is csoda, ha ő lett a HáziPatika.com Egészséghősök pályázatának közönségdíjasa. Ennek apropóján beszélgettünk vele a korábbi akciói mellett arról, hogyan veszi ki a részét más önkéntes mozgalmakban, most például a koronavírus ellenes küzdelemben.

Orosvári Zsolt, Kriska Erika, Egészséghős
Orosvári Zsolt és Kriska Erika, a Centrál Médiacsoport integrált értékesítési tanácsadója az Egészséghősök díjátadóján.

HáziPatika.com: Mit jelentett Önnek az, hogy 2019-ben átvehette a HáziPatika.com Egészséghősök pályázatánák közönségdíját?

Orosvári Zsolt: Számomra nagyon megtisztelő volt. Meglepetésként ért a díj. Ami különlegesen megérintett, hogy a közönség szavazatai alapján nyertem el, és ezért nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akik az akció során végig mellettem voltak és támogattak. Ráadásul tavaly emellett egy másik díjat is kaptam, a Magyar Civil Becsületrend kitüntetését. Fontos azonban, hogy nem ezért kezdtem el ezt az egészet, soha nem is ez volt a célom, hogy ilyen kitüntetéseket kapjak. De mint minden embernek, nekem is nagyon jól esik az elismerés.

HáziPatika.com: Tudjuk, hogy bár az átlagemberek többsége megsüvegelte mindkét tavalyi akcióját, nem ment minden a legsimábban. Elcsitultak már a hullámok ön körül?

O. Zs.: A hullámok sajnos nem csitulnak el, mert bizonyos helyeken továbbra is úgy kezelnek valamiért, mintha én rosszat akarnék. De nem adom fel, folytatom tovább. A jelenlegi kritikus helyzetben nem is tehetném, hogy kivonulok, és csak magamra figyelek.

HáziPatika.com: Közösségi oldalán igen aktív, sok embert meg tud szólítani egy-egy gondolattal. Nincs ez másképp most, a koronavírus-járvány idején sem. Jelenleg milyen akciókat indított, miben vesz részt?

O. Zs.: Nincs más lehetőségem és felületem, mint a közösségi média. Szerencsére a segítők hálózata, akik körülöttem, a vezetésemmel szerveződtek, aktívak, tudom őket további segítségnyújtásra biztatni. Most például mentőállomásokat láttunk el lázmérőkkel, mivel olyan információkat kaptunk, hogy nincs elég belőle. Rajtunk ne múljon, gondoltuk, összedobtuk a pénzt és vettünk nekik. De sok más akció mellett sikerült például egy csömöri szociális otthonban egy izolációs szoba felállításában is segédkeznünk, ahová azokból az ágyakból juttattunk, melyek a tavalyi akcióból maradtak. Azt, hogy ott segítségre volt szükség, egy ismerősöm Facebook-posztjából tudtam meg. Egyeztettünk az otthon vezetőjével és 24 óra alatt ott is voltak az ágyak.

Megjegyzem sem a szociális-, sem az idősotthonok nagy része nincs erre a váratlan helyzetre felkészülve. S amennyiben az egészségügy túlterheltsége miatt nem tudnák fogadni a betegeket, jó, ha lesz hová elkülöníteni őket az intézményben. Erre egyébként létrehoztunk egy felhívást, hogy máshol is kövessék a példát, készüljenek fel, igyekszünk mindenkinek segíteni.

Van most még egy érdekes projekt, melyben már folynak az egyeztetések. Sikerült összekötnöm a Magyar Orvosi Kamara elnökségével azokat a fiatal magyar fejlesztőket, akik a Franciaországban bevált módszerrel alakítanak át egész arcot fedő búvármaszkokat 3D nyomtató segítségével légzéstámogató készülékekké. Emellett pedig már több száz arcvédő pajzsot is legyártottak, melyeket folyamatosan szállítanak az egészségügyi dolgozóknak. Természetesen ez is úgy valósult meg, mint a korábbi projektek, kellettek hozzá a támogatók, önkéntesek, segítők.

Orosvári Zsolt
Orosvári Zsolt és családja az Egészséghősök díjátadón


HáziPatika.com: Két kislány édesapjaként hogyan neveli a gyermekeit a segítségnyújtásra? Hogyan lehet nekik átadni most azt, ami a világban, illetve önök körül zajlik?

O. Zs.: Egyrészt szerencsém van, mert a gyerekeim, Panni (4) és Lili (9) nem önzőek, mindig figyelnek a társaikra. Másrészt a tavalyi ágyat az anyukáknak akció során igyekeztem bevonni őket is, a saját szemükkel láthatták hogyan zajlik ez. Amikor egy-egy átadáson voltunk, utólag mesélte a kislányom, hogy könnybe lábadt szemű anyukákat látott. Azt egyébként megszokták, hogy apa néha szerepel itt-ott, de ennek nem tulajdonítunk különösebb jelentőséget, hiszen csak a téma a fontos azokon a fórumokon, nem én. Nem szeretem ezeket a szerepléseket, de hozzá tartozik az akciókhoz.

A koronavírus-járvány egyébként nem hagyja hidegen a gyerekeket, hiszen folyton egy fenyegető vírusról hallanak. Néhány hete pont ennek apropóján jutott eszembe, hogy segíteni kellene nekik is. Szerencsére a tavalyi akció során sok "nagybetűs emberrel" ismerkedtem meg, köztük előadóművészekkel, szakemberekkel. Így aztán felhívtam az ötlettel Czakó Ádám színművészt, és Várda Ágnes Magdolna pszichiáter szakmai irányítása mellett létrehoztuk a Napraforgó meseszínházat . Napi szinten igyekszünk szórakoztató előadásokkal tanítani a gyerekeket, s az ő nyelvükön beszélni a helyzetről, az egészségügyi segítségnyújtásról, a bacilusokról, a vírusokról. Igyekszünk egyrészt a bennük keletkező stresszt oldani a pszichiáter tanácsai alapján, másrészt a szülőknek is segíteni, hogyan beszéljenek a témáról a legkisebbekkel. Azt is szoktuk javasolni pont emiatt, hogy nézzék a gyerekekkel együtt, hogy azonnal válaszolni tudjanak a kérdéseikre, így nem marad bennük kétely, elfojtás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Gyakran változik a felhőzet mennyisége, de említést érdemlő csapadék nem várható. Az északnyugati szél általában vagy gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő este 15, 22 fok valószínű.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul, de az északi völgyek, illetve a Nyírség kevésbé felhős részein néhol ennél több fokkal hidegebb is lehet. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.