Hemokromatózis
Mi bajt hozhat a túl sok vas?
Míg a vashiányra mindenki felkapja a fejét, addig attól kevesen ijednek meg, ha a vérkép olyan problémát jelez, amely a vas túlzott raktározására enged következtetni. Pedig utalhat ez a hemokromatózis nevű vastárolási rendellenességre is, amely gondozás nélkül súlyos következményekkel járhat. Erre akarják felhívni a figyelmet a betegség júniusi világhetén is.
"Májrák lesz belőle, ha nem ismerik fel"
Az orvosok élete nem csak a gyógyításról szól, a betegekkel való törődés többet jelent ennél. Jól tudja ezt dr. Várkonyi Judit, aki sok évig küzdött azért, hogy örökletes vastúlterhelődésben szenvedő páciensei - akiknek kezelése rendszeres vérlebocsátással jár -, ha szeretnének, véradók is lehessenek. A hematológus már gyerekkorában tudta: orvos szeretne lenni.
Bajt jelez, ha sok a vas a vérben
Bár kezelése egy-két évig kellemetlen, ám ha időben felismerik, a hemokromatózis nem súlyos, inkább csak kellemetlen betegség. Komoly bajt akkor okoz, ha nem veszik észre időben, esetleg kezelését hanyagolják. Betegségének történetét egy érintett mesélte el nekünk.
Gyógyszerkereső
Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.